Advent

Janicsák Veca ünnepi fényekbe borította Pannonhalmát

Az énekesnő olyat csinált, amit eddig még soha: ünnepi dallal jelentkezik. És karácsonya is egészen más lesz, mint eddig.

Idén először vegán karácsonyra készül Janicsák Veca, de nem csak ezért lesz különleges számára az idei december: az énekesnő első alkalommal jelentkezik ünnepi dallal. Fényfüzér című szerzeményhez egy egyedi klip is forgott, amiben gyerekekkel közösen borították ünnepi fényekbe Pannonhalmát. Janicsák elmondta:

Általában én látom vendégül a rokonságot, és mivel nemrégiben áttértem a vegán életmódra, így a tradicionális ünnepi fogásokat szeretném majd vegán verzióban is elkészíteni.

Az énekesnő hozzátette, minél több területen igyekezik figyelmet fordítani a tudatosságra, így a család felnőtt tagjaival megegyeztek abban, hogy ezúttal csak a gyerekek kapnak ajándékokat, egymásnak kézműves meglepetésekkel készülnek.

Ez az odafigyelés a fénydekorációra is igaz. Az új dalhoz készített klipben például egy környezettudatos fénytechnikai céggel együttműködésben, gyerekekkel közösen világították ki ünnepi fényekkel Pannonhalma egy-egy helyszínét.

Figyelmet fordítok arra is, hogy ne vásároljunk fölöslegesen újabb és újabb díszeket, de a fénydekorációk ilyenkor nem maradhatnak el nálunk, ezért szerettem volna, hogy a fények meghatározók legyenek az új dalban is, hiszen elengedhetetlen részei ennek az időszaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik