Sport

Balzsay egyre jobban van, két kvótában bízik

Ifjabb Balzsay Károly, az ökölvívók szövetségi kapitánya két kvótát remél a nyári, tokiói olimpiára. Az M1 aktuális csatornán hétfőn a súlyos betegségből felépülő szakember elmondta: egyre jobban van, már százszázalékos munkát végezhet.

Balzsay Károly: Apa újra kórházba megy és kicsit megkopaszodik
Az amatőr Európa-bajnoki ezüstérmes, a 2012-es WBA nagyközépsúlyú profi világbajnok ökölvívó másodszor is legyőzte a rákot.

Előre tekintve kifejtette, márciusban Londonban európai, majd májusban Párizsban világkvalifikáció lesz a sportágban az ötkarikás játékokra.

Azt remélem, hogy egy-egy olimpiai kvótát tudunk szerezni ezeken a versenyeken. Reális esélyünk erre Harcsa Zoltánnál, illetve az alsóbb súlycsoportokban van

– fogalmazott Balzsay. Hozzátette: a kvalifikációs versenyekre utazó keretbe kerülésnél súlyozottan számít az országos bajnokság, amelynek selejtezőire kedden és szerdán kerül sor a Madárfészek Akadémián, majd csütörtökön az elődöntőket, pénteken pedig a finálékat rendezik a Körcsarnokban.

Balzsay szerint előzetesen a szokottnál nagyobb mezőnyre lehet számítani, mivel összesen 158-an neveztek.

A 75 kilogrammosok között komoly kihívója van a kétszeres olimpikon Harcsa Zoltánnak, aki hétfőn jelentette be, a továbbiakban nem Balzsayval, hanem Szántó Imrével készül a tokiói olimpiára, az ötkarikás játékokat követően pedig várhatóan befejezi pályafutását. Az Eb-bronzérmes öklözőt a februári Bocskai emlékversenyen Cservenka Róbert győzte le.

„Egy hozzá hasonló szintű versenyzőnek egy ilyen pofonba beleszaladni itthon mindig fájó. Buzog benne a visszavágási vágy, a fiatal Cservenka Róbert pedig próbálja megismételni februári bravúrját” – fogalmazott Balzsay, aki ugyanakkor hangsúlyozta, 16-an indulnak a súlycsoportban, a döntőig pedig el kell jutniuk a versenyzőknek, az odáig vezető úton pedig „sok minden változhat, hiszen az ökölvívás veszélyes üzem”.

A korábban 56 kilósok között versenyző Eb-harmadik Csóka Nándor ezúttal az 52 kilogrammosok között próbál szerencsét, ám ebben komoly vetélytársai lesznek, Balzsay szerint négyen is harcban lehetnek az elsőségért.

Jövő februárban következik a Bocskai emlékverseny, előtte és utána pedig nemzetközi edzőtáborban vesznek részt a magyar öklözők.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik