Belföld

Börtönbe megy a kisgyerekeit tetvesen, pisis ruhában oviba járató asszony

Nyolc hónap börtönre ítélte a Komlói Járásbíróság azt a többgyermekes részeges asszonyt, aki egészen borzalmas körülmények közt nevelte, s elhanyagolta a gyermekeit. Az asszonyt egy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.

Gy. Z. a komlói Családok Átmeneti Otthonában élettársával együtt nevelte a korábbi élettársi kapcsolatából született kettő, valamint jelenlegi élettársi kapcsolatából született egy kiskorú gyermekét. A nő családi pótlékból, valamint a gyermekei után járó GYES összegekből élt rendkívül szegényes körülmények között. Ráadásul, az italozó életmódja is nehezítette a család anyagi helyzetét.

Az asszony nem gondoskodott a gyermekei részére az évszaknak megfelelő ruházatról, rendszeresen koszos, elhanyagolt és vizelettel átitatott ruházatban járatta  őket az óvodába. Előfordult, hogy a legkisebb gyermekét egész nap a kiságyban hagyta, ezt sem takarította, ezért a gyermek a kiságyba kiömlött italban feküdt.

A nő a szükséges orvosi vizsgálatokra, szemészeti kezelésekre és védőoltások beadására sem vitte el a gyerekeit, de nem gondoskodott a megfelelő étkezésükről sem. Többször is felszólították, hogy tetvesek a kicsik, de rá sem hederített.

A nő több alkalommal bántalmazta és indokolatlanul kiabált a gyermekeivel, legidősebb gyermeke fején egy műanyag szemétlapátot is eltört. Szintén több alkalommal előfordult, hogy az esti órákban elment az ismerőseihez italozni és amíg ott tartózkodott a gyermekeit egyedül hagyta a lakásban és csak másnap ment vissza hozzájuk, majd az italozást követő napot átaludta, míg a gyermekei felügyelet nélkül tartózkodtak az átmeneti otthonban.

A nő az egyik alkalommal a legidősebb kiskorú gyermekét is elvitte magával névnapot ünnepelni az egyik ismerőséhez, de annyira lerészegedett, hogy elverték a gyermeke előtt.

Mindhárom gyermek személyiségének fejlődésbeli szintje mind szellemi, mind erkölcsi, mind érzelmi téren jelentősen elmarad a hasonló korú gyerekekétől.
Az asszony a gyermekeivel szemben fennálló nevelési, felügyeleti, gondozási kötelességeinek súlyos megszegésével kiskorú gyermekei testi, értelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Az ítélet ellen a nő és védője fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik