Foci

Túl meleg volt Kispesten, így nehéz focizni

Ezt mondja Horváth Ferenc, a KTE edzője, kollégája pedig egyetért vele.

Azon túl, hogy legalább 24 óráig Davide Lanzafame neve cseng majd a fülünkben a Honvéd-Kecskemét meccs után a meccset közvetítő riporternek hála, még valami miatt megemelkedett a pulzusunk.

Történt ugyanis, hogy a 0-0-ra végződő bajnoki után – a tudósítás itt olvasható – a két edző finoman szólva is elgondolkodtató nyilatkozatot tett.

Horváth Ferenc, a KTE mestere ezt mondta: “Az én szememben nem volt egy rossz meccs, voltak lehetőségek mindkét kapu előtt, mezőnyben is jó játék folyt. A játékosaim sajnos nem tudják legyőzni a démonjaikat, nem akarják elhinni nekem, hogy ennél sokkal többre képesek. Nem volt könnyű az időjárás miatt sem, három hete karácsonyi bejglit sütött még a feleségem, most meg napernyővel járnak az emberek. Nem könnyű áthidalni ezt sem, ehhez képest szerintem jó meccs volt.”

Nos, ezek szerint túl meleg volt. Rosszul jött, hogy szikrázóan sütött a nap, egy felhő nem volt az égen, rosszul jött, hogy végre igazi futballidő volt a Bozsik-stadionban, és szerte a magyar pályákon. Rosszul jött, hogy 24 fokot mértek a hőmérők. Rosszul jött, hogy nem sárban kellett már tocsogni (jah, persze, hisz akkor lehetett volna arra hivatkozni, milyen rossz a talaj), rosszkor, hogy végre többen is kimerészkedhetnek a pályákra, és akár egy pohár sör is lecsusszanhat.

Igen, tényleg rosszul jött, mert kollégája, Marco Rossi meg ezt mondta: “Kiegyenlített meccs volt, csapatom főleg az első félideje miatt dicsérhető. Az eredmény reális, helyzetünk talán nekünk volt több. Gondot okozott a Kecskemét jó taktikája, okosan kivárásara játszottak, az utolsó 10-20 méteren belül a pontosság hiányzott a játékunkból és az időjárás is valóban rányomta a bélyegét a meccsre. Nem érheti kritika a csapatot, mindenki mindent megtett a sikerét. Ez most ennyire volt elég.”

Tehát 2013-ban még mindig lehet az időjárásra hivatkozni.

Köszönjük, de ehhez már nincs kedvünk.

Videó – Belga: Huszonkét férfi:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik