A szociális tárca vezetője elmondta: „ezzel az átcsoportosítással részben egyes szociális normatívák esetében sikerül tartani az idei év támogatási szintjét, részben egyes területeken a civil szervezeteknek a tárca kiegészítő támogatást is tud adni”. Hozzátette: 2006-ban szociális célokra összességében mintegy 130 milliárd forint jut.
A jövő évi változásokról a miniszter elmondta, hogy a szociális intézmények körében 2006-tól három jogcímen igényelhető normatív támogatás. Egyik a fokozott ápolást, gondozást igénylők ellátása, ahol a támogatás mintegy 15 százalékkal emelkedik. Az átlagos gondozást, ápolást igénylők támogatása átlagos szinten lesz, míg az emelt színvonalú bentlakásos ellátás támogatása mintegy 20 százalékkal csökken az idei évhez viszonyítva. „E differenciálásnak ki kell fejeznie, hogy az ott lakóknak milyen fokú ápolásra-gondozásra van szüksége” – hangsúlyozta a miniszter.
A fogyatékos emberek ellátásáról szólva Göncz Kinga kifejtette, hogy ezen a területen a nappali ellátással és a lakóotthonok ellátásával volt probléma. Ezzel főként civil szervezetek foglalkoznak, amelyek tevékenységét az idei szinten lehet finanszírozni.
A támogató szolgálatok esetében – ahol sok a civil szervezet – a tárca az érintettekkel együttműködve dolgozik egy olyan feltételrendszeren, amely szakmai ellenőrzést jelent majd. Így 2006 elejétől az alapnormatívát mindenki megkapja, a kiegészítést pedig e szempontokat figyelembe vételével, differenciálva kapják a szervezetek – közölte a miniszter.
