Gazdaság

64 milliárddal lógnak a kórházak, a csődközelbe került beszállítók Orbán Viktorhoz fordultak

A kórházak október végére már 64 milliárd forint tartozást halmoztak fel, így 6 milliárd forinttal többel tartoznak a beszállítóiknak, mint egy hónappal korábban. Mint a Napi.hu írta, a kimagasló volumenű adósságállomány már a közepesen tőkeerős beszállítók számára is működési kockázatot jelent, a mikro-, kis-, és közepes vállalkozásokat pedig rövidesen csődbe viheti. És november végén még mindig nem tudni, vajon az állam kifizeti-e, és ha igen milyen keretek között és mikor rendezi a kórházak adósságát.

A beszállítócégeket képviselő négy szervezet – ETOSZ, (Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete), Orvostechnikai Szövetség, MediKlaszter, HIVDA – megelégelte ezt a helyzetet és levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az intézkedését kérve, hogy még idén hozzájussanak lejárt követeléseik összegéhez.

Megígérték, hogy változás lesz

Az érdekképviseletek úgy látják, ha az állam nem avatkozik be, év végére 70 milliárd forintra is felkúszhat a kórházak adóssága – erre már öt éve nem volt példa. A miniszterelnökhöz írt levélben megemlítik, az ország közpénzügyi helyzete régóta nem tapasztalt kedvező állapotot tükröz. Ezzel éles kontrasztban áll az állam teljes tulajdonosi és szabályozási kontrollja alatt álló kórházak gazdálkodása, amely – az államháztartás szigetszerű problémagócaként – továbbra sem állt stabil, fenntartható pályára.

Felidézik a közelmúltban elhangzott miniszteri és államtitkári nyilatkozatokat, amelyek szerint a kormány a kórházi struktúra és finanszírozási rend felülvizsgálatára készül, amihez felajánlják az iparági szereplők segítségét, azt írták, támogatnak minden olyan megoldást, amely fenntarthatóvá teszi a kórházak gazdálkodását, ezáltal segít megakadályozni az adósságuk újratermelődését.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy az átalakítás csak az egészségügyre fordított közkiadások növelése mellett hozhat eredményt.

Kiemelt kép: Ápolónő dolgozik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának megújult intenzív osztályán Miskolcon 2019. november 11-én. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik