Gazdaság

A Mátrai Erőmű megvásárlásával évi sokmilliárdos veszteséget vállalhat be az állam

Hacsak valami csoda nem történik, nincs sok esély arra, hogy a Mátrai Erőmű a 2020-as évektől kezdve évi több milliárd forintos veszteség termelése nélkül tudjon működni –  vetíti előre a G7. Több okot is említenek, miért.

  • 2020-ban lejár a német RWE Supply & Trading GMBH-vel kötött kedvezményes kvótavásárlási szerződés (kvótát azoknak az üzemeknek kell venniük, amelyek károsnayag-kibocsátása egy meghatározott szint felett van). Utána jó eséllyel csak jóval drágábban, piaci áron tudnak kvótát venni, ami önmagában veszteségessé teheti az erőművet.
  • Elvileg 2021-ben leállítanak egy szenes blokkot, 2029-ig a többi hármat is, aztán már csak a naperőmű működne, és két gáztüzelésű blokk. Ez önmagában csökkentheti a költségeket. Csakhogy a bányabezárási és erőműbontási kötelezettség megint csak jelentős költség.

Mindez azért különösen aktuális, mert Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus Global nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy az állami MVM szándéknyilatkozatot írt alá a céggel arról, hogy megvásárolná az ország második legnagyobb erőművét.

Arra a kérdésre, hogy miért akar az állami MVM veszteséges erőművet venni, azt válaszolta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány sajtótájékoztatóján, hogy az erőmű nem is veszteséges, ugyanis 2018-ban nyereségessé vált, és osztalékot is fizetett. Csakhogy a Mátrai Erőmű Zrt. 2018-ban a hivatalos beszámolója szerint valójában 817 milliós veszteséget termelt (az adózás előtti eredménye lett pozitív, 795 millió forint) és ennek ellenére fizetett osztalékot.

A szakportál emlékeztet rá, hogy Mészáros Lőrinc üzleti köre tavaly tavasszal szerezte meg az erőmű 73 százalékát. Így amikor a közgyűlés a veszteséges működés ellenére úgy döntött, hogy 11,2 milliárd forint osztalékot fizet az 57 milliárd forintos eredménytartalék terhére, abból 8 milliárd forint már az új tulajdonoshoz került.  Az eredménytartalék a korábbi években jött össze, amikor a korábbi német tulajdonos, az RWE az erőmű méregdrága modernizációjához szükséges beruházásokra tett félre, egyébként teljesen racionális módon. Az osztalékfizetést a közgyűlés az erőmű pénzügyi egyensúlyának helyreállításával, valamint a vezetés optimizmusával* indokolta.

  • Az Opus az április végén leadott jelentés szerint bízott abban is, hogy az EU komoly pénzeket ad majd „a szénalapú termelés visszafejlesztéséből eredő hatások mérséklésére mind az ellátásbiztonság fenntartására”. A legfrissebb hírek alapján azonban ezen uniós pénzek sorsa elég bizonytalan.

A Mátrai Erőmű idén a magyarországi áramtermelés nagyjából tizedét, az elmúlt öt évben átlagosan pedig az ötödét adta. Ezért valószínűleg az állam ellátásbiztonsági okok miatt azt szeretné, hogy valamilyen formában továbbra is üzemeljen majd.

  • Ha az állam tulajdonossá válik, szóba jöhet még a korszerűsítés is, de ez is rengeteg pénzt emésztene fel.

A Mátrai Erőművel ezen kívül is van gond, egészségre ártalmas gázok szabadultak ki, emiatt rettegnek a helybéliek:

Rettegnek az emberek a Mátrai Erőmű környékén
Az egészségre ártalmas gázok az erőmű mögötti tározóból szabadulnak fel. A tározó vizét tehát felhígítják és leeresztik – a több településen átfolyó Bene-patakba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik