Foci

Aczél ügyvédje szerint nem állnak meg a vádak

A bundaügybe keveredett futballedző esetleges előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Czeglédy Csaba, a kötelességszegéssel és vesztegetéssel vádolt Aczél Zoltán ügyvédje szerint a védence ellen “felhozott vádak nem állhatnak meg”. Az ügyvéd úgy véli, Aczéllal kapcsolatban soha nem vetődött fel a sportszerűtlenség.

“Aztán két futballista mégis úgy határozott, hogy Aczél Zoltánt belekeveri egy olyan “kabátlopási” ügybe, amelyből nem lehet jól kijönni. A vád szerint Aczél Zoltán is tudott, sőt aktív résztvevője volt annak, hogy a Siófok ne jusson be a Magyar Kupa fináléjába, illetve hogy essen ki a honi élvonalból” – áll az ügyvéd pénteki sajtóközleményében.

Czeglédy Csaba szerint az a vád, hogy Aczél “vesztes” összeállításban küldte pályára csapatát, egyszerűen nem igaz, ugyanis a Siófok szinte ugyanazzal a kezdőcsapatával játszott mind a Magyar Kupa, mind pedig az NB I.-es meccseken.

A közlemény kiemeli, hogy a vád szerint a Siófoknak a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már nem volt esélye az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására. Czeglédy szerint ez sem fedi a valóságot, ugyanis abban az esetben, ha a Siófok megnyerte volna utolsó két bajnokiját, a Nyíregyháza vagy a Kispest pedig elvesztette volna azokat, úgy pontazonosság miatt – mivel több győztes mérkőzésük lett volna a sárga-kékeknek – a Siófok maradt volna benn az NB I.-ben.

A sajtóközlemény szerint Aczélnak a pénz miatt sem állhatott szándékában búcsúzni az élvonalból, mert “egy győztes meccsért 100 ezer forintot kapott volna. Volna, ha a csapat kivívja a bennmaradást. A tréner tehát emiatt is ellenérdekelt volt abban, hogy a csapat búcsúzzon a legmagasabb osztálytól.”

Az OTP Bank Ligában érdekelt Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét szerdán azért állították elő Székesfehérváron, mert a vádak szerint még 2009-ben, a Siófok trénereként a Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő, illetve a ZTE-Siófok bajnoki előtt elfogadta két játékosa, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában.

A vád szerint Aczél, tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze, és a ZTE elleni meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót. A Honvéd elleni összecsapásra az elkövetői kör Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik