Közélet

Idős, demens emberektől lophattak egy hajdúszoboszlói otthonban

A Magyar Hang szerint egy hajdúszoboszlói idősek otthonában az ellátottaktól loptak, majd költségvetési csalás gyanúját felvetően az intézet költségvetéséből pótolták a hiányt. A lap azt írja, hogy mindezt iratok is igazolják.

Az esetben a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ hajdúszoboszlói tagintézménye érintett, állítja a Magyar Hang, ahol idős, demens embereket ellátó otthon lakóinak pénzét – papíron közel 17 millió forintot – egy elkülönített számlán tárolták. Amikor azonban 2016-ban több Hajdú-Bihar megyei intézmény összevonásával létrejött a DSZSZK, a csak 3,8 milliót utaltak át a DSZSZK-nak az idősek pénzéből, 13 millió forinttal kevesebbet, mint amennyit kellett volna. Ennek ellenére a teljesítési igazolást úgy írták alá, mintha a teljes összeg megérkezett volna.

A Magyar Hang az iratokra hivatkozva azt írja, hogy mind a DSZSZK vezetőjének, mind a felettesének volt tudomása a hiányról, de úgy intézték el, hogy DSZSZK vezetője utasítást adott, hogy az intézet költségvetéséből pótolják a hiányzó 13 millió forintot. A lap megkereste az érintettet, aki kézjegyével ellátott iratok ellenére is állítja, hogy a letéti számla egyenlegét megkapták, „ellátotti érdeksérelem nem áll fenn”.

Az idősek otthona azóta a görögkatolikus egyház tulajdonába került és a Magyar Hang tudomása szerint jogi szakvéleményt is kértek, amelyben feljelentés megtételét is javasolták, ám ez nem történt meg.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik