Sport

Djokovicék érzelmes sajtótájékoztatója, a játékosok és a kapitány is elsírta magát

Bár Novak Djokovicéknak három meccslabdájuk is, a szerb páros mégis kikapott Oroszországtól a Davis Kupa negyeddöntőjébe, így az oroszok 2-1-es összesítéssel jutottak tovább a legjobb négybe. A szerb csapat sajtótájékoztatója ezt követően elég megrázó volt,

a teniszezők és a szövetségi kapitány is könnyekben tört ki.

Djokovic párostársa, Viktor Troicki kért először bocsánatot, azt mondta, ez volt karrierje egyik legrosszabb pillanata. 2010-ben ő ütötte be a DK-aranyat érő pontot, de úgy érzi, hogy amikor most hibázott a döntő rövidítésben, azzal az élet gyakorlatilag visszavette tőle azt a pillanatot.

A kapitány, Nenad Zimonjic ezután arról beszélt, hogy a legfontosabb, hogy mindenki kivette a részét a csapat szerepléséből.

Nem csak most, hanem egész karrierje során. Most csak ennyit tudok mondani. Nagyon érzelmes pillanat ez, mert ez volt Janko utolsó…

– mondta Zimonjic, akinek ekkor elcsuklott a hangja, majd a könnyeit törölgette. Djokovic lapogatta meg oldalról, miközben a szerb csapat többi tagja is elsírta magát. Az újságírók ekkor megtapsolták a szerb válogatottat.

Azon hatódtak meg ennyire a szerb játékosok, hogy egyik 2010-es hősük, Janko Tipsarevic visszavonul, ez volt az utolsó fellépése. A 35 éves játékost hétszer műtötték karrierje során, idén visszatért, de végül úgy döntött, hogy befejezi pályafutását.

Kiemelt kép: Alex Pantling/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik