Az Országgyűlés elnöke a jövő heti, négynapos ülésről szólva elmondta: kedd reggel, közvetlenül a napirend előtti felszólalások elhangzása után nekilát a parlament a 2006. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat módosító javaslatairól történő szavazáshoz – közel 7-8 órás voksolási idővel kell számolni, tekintettel arra, hogy mostanáig mintegy 1900 módosító indítvány érkezett a büdzséhez.
A keddi napon ezt a napirendi pontot még számos határozathozatal követi, ezek sorában zárószavazást terveznek többek között az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért visszaküldött felsőoktatási törvényről, valamint a Nemzeti Földalapról szóló jogszabály módosítását kezdeményező javaslatról. A határozathozatalok után még kilenc előterjesztés vitáját tervezik lebonyolítani.
Hétfőn ismét lesz miniszterelnöki beszéd napirend előtt. A házelnök beszámolt arról, hogy a képviselők a kormány kérésére megkezdik csütörtökön a gazdasági társaságokról és a cégnyilvántartásról szóló törvényjavaslatok tárgyalását, hogy azokat még idén elfogadhassa a parlament.