Sport

Életben maradt a Houston

A Houston Rockets hazai környezetben legyőzte a Portland Trail Blazerst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

Korábban négy meccset rendeztek a nyugati negyedik és ötödik kiemelt párharcában, ezek közül három is csak a hosszabbításban dőlt el. A Portland került magabiztos, 3-1-es előnybe, így magyar idő szerint csütörtökön hajnalban a Houstonnak hazai pályán nyernie kellett ahhoz, hogy ne essen ki idő előtt a rájátszásból.

A Rockets negyedik negyedben mutatott játéka volt a döntő ezúttal: a hazaiak a széria során először tudta a negyedik felvonásban több pontot szerezni ellenfelüknél, ráadásul az utolsó percekben a gárda sokat bírált védekezésére sem lehetett panasz. Még James Harden is blokkolt egyet. A prímet ezúttal Dwight Howard vitte houstoni oldalon, aki 22 pontja mellé 14 lepattanót gyűjtött.


Dwight Howard szenzációs formában játszik a rájátszásban
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Toronto Raptors egy pontgazdag mérkőzésen győzte le 115-113-ra a Brooklyn Nets együttesét, a kanadaiak így egy győzelemre kerültek attól, hogy kiejtsék előzetesen esélyesebbnek tartott riválisukat. A szédületes formában játszó Kyle Lowry 36 pontot dobott.

A Houstonhoz és a Torontóhoz hasonlóan a San Antonio Spurs sem botlott hazai pályán, az alapszakasz-győztes újabb sikere ráadásul azt jelenti, hogy „csak” egyet kell nyerni ahhoz, hogy a texasiak is ott legyenek a második körben.

Eredmények – NBA, rájátszás, 1. kör

Keleti főcsoport:

Toronto Raptors-Brooklyn Nets 115-113
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Raptors javára.

Nyugati főcsoport:

San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 109-103
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Spurs javára.

Houston Rockets-Portland TrailBlazers 108-98
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a TrailBlazers javára.

Videó – A Houston rendkívül fontos győzelme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik