Belföld

Mátrai Erőmű: nem veszélyeztette a környéket a visontai víztározó bomlásterméke

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint sem az ott dolgozókat, sem a környéken élőket nem veszélyeztette, hogy Visontán, az erőművi víztározóból bomlástermék szabadult föl - közölte a Mátrai Erőmű Zrt. pénteken az MTI-vel.

A keddi észlelést követően a szükséges óvintézkedéseket megtették, a hatóságokkal azonnal fölvették a kapcsolatot. A légtérelemzési vizsgálatok eredményei alapján azóta csökkent a bomlástermék koncentrációja, csütörtökön már az erőmű területén sem volt mérhető – írták.

A bomlás okait az üzem szakemberei a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi hatóság illetékeseivel, valamint külső szakértőkkel közösen vizsgálják – olvasható a közleményben.

A Heves megyei katasztrófavédelem kedden közölte, hogy lakossági bejelentés alapján műszeres méréseket végeztek az erőmű visontai telephelyén. Feltételezésük szerint a technológiai víztározóban felgyűlt szerves anyagokból képződött az erőteljes szagú, ám az emberekre veszélytelen gáz.

Péntek délután a Mátrai Erőmű bejelentette, hogy megkezdték a gázképződés felszámolását, a katasztrófavédelem mobil laborjai pedig továbbra is mérésekkel ellenőrzik a környéket.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik