Foci

Az Újpest a hajrában verte a KTE-t

Az OTP Bank Liga lila-fehér rangadóján a fővárosiak nyertek, miután a hajrában két gólt is szereztek a Kecskemét ellen.

OTP Bank Liga, 14. forduló
Újpest FC – Kecskeméti TE 3-1 (1-0)
Megyeri út, vezette: Bognár Tamás
Újpest FC: Balajcza – Szokol, Rubus, Mihajlovic, Nagy P. – Tajthy, Markovic – Simon K., Barczi (Kabát, 65.), Kovács D. (Balajti, 78.) – Rajczi. Vezetőedző: Zoran Spisljak
KTE: Németh G. – Maynard, Gyagya, Balogh B., Mohl – Gyurcsó, Cukic, Foxi, Bori – Lencse, Stokic (Berus, 76.). Vezetőedző: Tomislav Sivic
Gólszerzők: Kovács (38.), Rajczi (86., 11-esből), Balajti (93.), illetve Foxi (66.)
Sárga lap: Markovic (33.), Kabát (72.), illetve Cukic (10.), Maynard (63.)
Piros lap: Balogh Béla (86.)


Összefoglaló:

Mivel a Kecskemét nem játszott olyan jól, mint az elmúlt mérkőzéseken, győzelmet nem érdemelt volna. Az más kérdés, hogy a döntetlenre rászolgált-e vagy sem. A találkozón magabiztosabban kezdett a KTE, de a 38. percben Kovács Dániel mesteri találattal megszerezte a hazaiaknak a vezetést – ez volt a játékos első gólja az élvonalban.

A szünet után aktívabb lett a KTE, és egy szép támadás végén egyenlített Foxi révén. Igaz ugyanakkor, hogy a hazaiak is kidolgozták a maguk helyzeteit, amelyek sokáig kimaradtak.

A 86. percben aztán váratlanul 11-eshez és létszámelőnyhöz jutott az Újpest. Egy kapuralövés Balogh Béla kezét érintette, a védőt kiállították, a büntetőt Rajczi értékesítette. A hajrában előre ment a KTE, ezt egy kontrával kihasználta a hazai csapat, mert ziccerig játszott egy szituációt.

Az Újpest ezzel 14 pontos lett, és próbál menekülni a kiesőpozícióktól.

Az alábbiakban a meccs élő, szöveges közvetítése olvasható.

93. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

92. PERC: Az Újpest kihasználta a létszámfölényét. Egy kontratámadás végén kétgólosra novelte előnyét, egyben a végeredményt. Jobboldalon folyt a támadás, Kabát, Simon, majd a legvégén Balajti volt a labda útja, a csereként beálló játékos az üres kapuba lőtt, és beállította a végeredményt. 3-1!

GÓÓÓL 92’
Balajti, Újpest
Ziccerig játszották a helyzetet.
CSERE 91’
Újpest
Rajczi helyett Balogh Balázs


87. PERC: Kabát fordult be a 11-esen belülre, a labda a kezére pattant, de a játék továbbment. A labdát aztán Rajczi kapura lőtte, de Németh helyett Balogh Béla karjára pattant a labda. Bognár játékvezető az asszisztense jelzésére 11-est ítélt, Baloghot pedig kiállította. Rajczi állt oda a büntetővonalhoz, és értékesítette a 11-est. 2-1!

GÓÓÓL 86’
Rajczi, Újpest
Berúgta a 11-est.
PIROS LAP 86’
Balogh Béla
Kezezésért.
TIZENEGYES 86’
Újpest
Balogh kezezéséért.

85. PERC: A véghajrá következik, esnek kelnek a játékosok.

82. PERC: Balajti remek labdát adott a teljesen üresen álló Simon Krisztiánnak, aki nagy helyzetben lőtt, de a kecskeméti kapus hárított. Meccslabda volt.

VÉDÉS 82’
Németh, KTE
Simon lövését védte ki.

80. PERC: A Kecskemét aktívabb az utolsó negyedórában.

SZÖGLET 80’
Kecskemét
Bori lövése pattant le.

78. PERC: Mindkét edző frissít, támadószellemű játékosokkal.

CSERE 78’
Újpest
Kovács Dániel helyett Balajti Ádám.

78. PERC: Közel volt a gólhoz a Kecskemét. Mohl beadását Maynard fejelte kapura, alig ment mellé.

SZÖGLET 77’
KTE
Mohl szabadrúgását tolta ki.
CSERE 76’
KTE
Bertus helyett Stokic a pályán.
SÁRGA LAP 72’
Mihajlovic, Újpest
Gyurcsót taszajtotta el.
SÁRGA LAP 72’
Kabát, Újpest
Borit lökte fel, majd dumált.


72. PERC: Véget ért a másik három találkozó: Kaposvár-Vasas 0-0 (a hazaiak 9. döntetlenjüket érték el), Pécs-Győr 3-1 (másodszor kapott ki az ETO), Paks-ZTE 4-2 (2-2 után).

Ápolás 70’
Rajczi, Gyagya
Rajczi lekönyökölte Gyagyát.

67. PERC: Foxi Cristian Ebalának üzent a gólöröm közepette, a légiós csípőcsonttöréssel szenvedő légiós még nem tudni, mikor térhet vissza a pályára.

SÁRGA LAP 67’
Gyurcsó, KTE
Simont állította meg.


66. PERC: Egyenlített a Kecskemét. Gyagya szerzett labdát a középpályán, remekül indította Lencsét, ő visszasarkalta a labdát az érdekő Foxinak. A közép-afrikai válogatott játékos bevitte a 16-oson belülre, majd félmagasan a kapuba lőtt. 1-1!

GÓÓÓL 66’
Foxi, KTE
Lencse sarkazása után lőtt gólt.
CSERE 65’
Újpest
Kabát jön be Barczi helyére.
SÁRGA LAP 63’
Maynard, KTE
Buktatásért.

60. PERC: Mohl megtolta a labdát a 16-oson belül, Tajthy egyértelműen szabálytalankodott vele, de a büntető elmaradt.

57. PERC: A KTE próbál sokpasszos játékot mutatni, de a hazaiak betömörültek, és a kecskemétiek nem tudnak felépíteni épkézláb támadásokat. Gyurcsó azért remek indítást kapott, egy kicsit mégis hosszú volt, Balajcza másodjára leszedte.

55. PERC: A hazai drukkerek egy része huhog, amikor Foxihoz kerül a labda. A játékos annak idején volt az Újpest labdarúgója is.

LES 55’
KTE, Lencse
Foxi adta későn neki a lasztit.

51. PERC: Barczi végzett el szabadrúgást, a kapu elé ívelte a labdát, melyet Rubus fejelt a kapu fölé, alig.

50. PERC: Hatalmas kecskeméti lehetőségek maradtak ki a KTE részéről. Először Lencse lőtt kapura 12 méterről, a laszti Szokolon irányt változtatott, de Balajcza nagy bravúrral kitolta a lövést. A kipattanót Foxi kezelte le, levitte az alapvonalig, de a beadása nagyon erősre sikeredett.

48. PERC: Úgy tűnik, az Újpest védekezésre áll be, és a kontrákra épít. Egyet sikerült is vezetnie, de Rajczi lábáról, ahogy mondani szokták: leperdült a labda.

46. PERC: Egyik tréner sem szánta el magát cserére a szünetben.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Kecskemét
Elindult a második félidő.


Túlzás lenne azt állítani, hogy benne volt a gól az újpestiek játékában, egy jól eltalált lövéssel szerezte meg a vezetést a hazai csapat. A játékosok mindkét oldalon rengeteg technikai hibát vétenek, amely meghatározza a meccs színvonalát.

Erős közepes. A kecskemétieknél Gyurcsó gyorsaságában bízhatnak a későbbiekben, és Bori is jól kavargatott a pálya minden szegletében.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45. PERC: Kovács Dániel készülődhetett szabadrúgásra 20 méterre a kecskeméti kaputól, de a lövése levágódott a védőkről.

42. PERC: Veszélyes volt a kecskeméti szöglet, majdnem öngól lett a vége, ugyanakkor Nagy Patrik a gólvonalról kifejelte a játékszert. A Zalaegerszeg egyenlített a Paks otthonában időközben.

SZÖGLET 42’
KTE
Rubus tisztázott.


38. PERC: Megszerezte a vezetést az Újpest. Kovács Dánielhez került a labda a 16-os vonalához közel, Stokic nem támadta meg, ő pedig befelé húzta, majd eleresztette a lövést, amely kikötött a kecskeméti kapu jobb oldalában. 1-0!

GÓÓÓL 38’
Kovács, Újpest
19-ről nagy gólt akasztott.

38. PERC: Németh Gábor hatalmas védést mutatott be, miután Maynard elesett a 16-oson belül, Rajczi egyedül maradt. A labda is ott volt, kapura emelt, de Németh kitolta a labdát.

VÉDÉS 38’
Németh Gábor, KTE
Rajczi emelését tolta ki.

37. PERC: Ígéretes újpesti támadás kezdődött, de Simon Krisztián nagyon gyatra megoldást választott a beadásánál, meg is kapta a magáét a drukkerektől.

35. PERC: Zoran Spisljak élénken vitatkozik az asszisztensnél.

34. PERC: A 17 órakor kezdődött mérkőzéseken az állás: Pécs-Győr 2-0, Paks-ZTE 2-0, Kaposvár-Vasas 0-0.

SÁRGA LAP 33’
Markovic, Újpest
Borit kaszálta el.

32. PERC: Élénkebb a félidő második fele, a KTE többet tartózkodik az ellenfél térfelén.

29. PERC: Ismét Gyurcsó futott el a jobb oldalon, középreadását Foxi azonnal kapura lőtte, a védők blokkoltal. A szöglet után rögvest felszabadítottak a hazai bekkek.

LES 29’
Kecskemét
Foxi lövése után.

27. PERC: Hatalmas hazai helyzet maradt ki! A felezővonalon túl indult meg Rajczi egy indítást követően, így nem volt leshelyzet, a kontra végén emelése a kapu mellett kötött ki.

26. PERC: Villámgyors kecskeméti támadás folyt a pályán, a végén Gyurcsó lőhetett 12 méterről, Balajcza nagy bravúrral hárította a lövést.

24. PERC: Bori buktatta Kovácsot az oldalvonal közelében, Barczi ívelte be a labdát, de az elhagyta a játékteret, Némethnek nem kellett közbeavatkoznia.

23. PERC: Gyurcsó adta be a labdát az alapvonalról, jobbról, a labda felpattant a védőkről, majd Stokic ollózni próbált, de nem sikerült neki. Lencse ólálkodott még ott, de kicsit visszahúzták, így nem érte el a labdát Balajcza előtt. Fél perccel később Lencsét állították meg tévesen lesen.

LES 22’
Újpest, Kovács
Egy előrevágott labda után.

21. PERC: A nézők hiánya miatt eddig elég hangulattalan a találkozó.

19. PERC: Előbb Markovic lekönyökölte Stokicot, majd Nagy Patrik mellett elesett Gyurcsó a 16-oson belül, a síp az első esetnél nem, a másodiknál viszont néma maradt.

18. PERC: Markovic háttal a kapunak sarokkal bepörgette a labdát a 16-oson belülre, ott Tajthy állt, de Gyagya szerelte, mielőtt befordult volna a labdával.

LES 17’
Lencse, KTE
Cukic ívelése lesen találta.

15. PERC: Eddig mindkét hazai szöglet veszélytelen volt, ellenben a kontratámadások elején a KTE rögtön eladja a labdát.

SZÖGLET 15’
Újpest
Balogh Béláról pattant szögletre a labda.
SZÖGLET 10’
Újpest
Lepattant Markovic lövése a blokkról.

10. PERC: A Kecskemét a hét közben megkapta büntetését a hasmesnéses sztrájkért, Tomislav Sivic írásbeli, a játékosok szóbeli figyelmezetetést kapott az MLSZ illetékes bizottságától. A KTE hét játékosa elmaradt fizetésükért tüntettek a Paks elleni Ligakupa-találkozón.

SÁRGA LAP 10’
Cukic, Kecskemét
Megrúgta hátulról Rajczit.

8. PERC: Foxi szorongatta Barczi Dávidot a 16-os bal csücskében, el is esett a hazai középpályás, de Bognár nem ítélt büntetőt.

6. PERC: Eddig két mérkőzést rendeztek az OTP Bank Liga 14. fordulójában: pénteken a Diósgyőr 1-0-ra verte a Haladást, ma a Videoton hátrányból fordítva nyert a Pápa otthonában.

4. PERC: Minden labdáért nagy a harc eddig, a Kecskemét valamivel többet birtokolja a labdát.

2. PERC: Az Újpest a hírek szerint a héten meglehetősen nagy segítséget, egészen pontosan 150 millió forintot kapott az új belga tulajdonostól, Roderick Duchatelet-től.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Újpest
Elindult a mérkőzés.

Gyászszünet a mérkőzés előtt a közelgő Halottak Napja alkalmából.

“Egy dolgot kértünk tőletek, erre se voltatok képesek” – szólt a hazai szurkolók egyik transzparense a meccs előtt. Itt az ultrák a Ferencváros legyőzésére gondoltak. Jelenleg hangosabbak a kecskeméti drukkerek.

A Himnusz szól a stadionban. A hazaiaknak ez a 2821. mérkőzése az élvonalban.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés a Szusza Ferenc Stadionban, ahol borzasztóan kevesen vannak.

A Kecskemét a Pápa 3-0-s legyőzésével, az Újpest a Ferencváros elleni 3-0-s vereséggel jelentkezett az előző, 13. fordulóban, így felemásan hangoltak kettejük mérkőzésére.

Ugyanakkor sikerélménnyel a zsebükben indulhat a 90 perc a Kecskemét és az Újpest számára is, hiszen szerdán Magyar Kupa-fordulót rendeztek. Tomislav Sivic együttese 2-0-s hátrányból 3-2-re nyert Mezőkövesden, míg Zoran Spisljak alakulata 3-3-as döntetlen után 11-esekkel verte meg óriási csatában a Honvédot már a sorozatból kiejtő Szigetszentmiklóst.

A kecskemétieknél nem játszhat Radanovic öt sárga lap miatt, Savic betegsége okán, míg a hazaiaknál továbbra is harcképtelen Takács, Lázár, Dvorschák, Kiss Zoltán, Litauszki és Vermes.

A mérkőzést Bognár Tamás vezeti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik