Gazdaság

Élet a MÁV-nál: egy forgalmistára 6-7 főnök jut

Akkora a gond a MÁV-nál, hogy az állami cég vezetése kérte a szakszervezeteket, állítsanak össze egy javaslatcsokrot a kritikus létszámhiány orvoslására. A szakszervezetek vezetői pedig meséltek a vasúttársaságnál levő helyzetről a Népszavának.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) és a Mozdonyvezetők szakszervezete annak az áldatlan helyzetnek a rendezését sürgeti, hogy ma egy forgalmi szolgálattevőre 7-8 főnök jut, s mind ellenőrizni akar valamit, hogy munkája létjogosultságát igazolja – írja a lap.

Azt is felhánytorgatják az érdekvédők, hogy hiába költött óriási összeget, úgy 1500 milliárd forintot az állam (javarészt persze az EU pénzéből) a vasút fejlesztésére az elmúlt években, a vasúti pályának csak a negyede kétvágányos, ezért aztán ha például a balatoni vonalon baleset történik, akkor órákra megbénul a forgalom oda és vissza.

Ma nincsenek felkészült szerelők az új mozdonyok, szerelvények karbantartására, a számítógépes rendszerek használatára. Ezért a képzést is meg kellene reformálni a szakszervezetek szerint.

Hárommilliós hűségpénzt szeretnének kialkudni, de nem az igazgatóknak, hanem a váltókezelőknek és más, hiányszakmának számító munkakörökben dolgozóknak.

Persze bérnövelést is szeretnének, anélkül tovább folytatódik az elvándorlás az állami vasúttársaságtól.

Kiemelt kép: Peron a MÁV 50 megújuló állomás elnevezésű programja keretében felújítás alatt álló Kőbánya alsó megállóhelyen 2019. augusztus 26-án. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik