Szórakozás

Fésűs Nelly azóta érzi magát nőnek, mióta hozzáment Vajtó Lajoshoz

Peller Mariann ezüsthátú gorillának nevezte Vajtót.

Fésűs Nelly volt a Reggeli vendége, ahol szóba került férje, Vajtó Lajos is, miután a Nyerő Páros című vetélkedőben elég nagy népszerűségre tettek szert. Fésűs elmondta, Vajtót több generáció is megkedvelte, elég sok üzenetet is kap különböző emberektől.

Nyerő Páros döntő: honnan tudta Kocsis Dénes, mi történt a kiesése után a villában?
Mert ugye a döntő is felvételről ment, nem látták magukat viszont a tévében. A válaszban az RTL Klub segített.

Mint elmondta, „tudni kell bánni” férjével. Kiderült, Vajtó nem engedi feleségének, hogy fellépésekre egyedül vezessen, inkább elviszi, majd haza is hozza:

Ha például én egyedül megyek fellépni, ő sohasem engedi, hogy egyedül vezessek. Mindig eljön velem, mindig elvisz, hazahoz, akármilyen későn jövök. Én azóta tudok nő lenni, mióta a Vajtó Lajos az életemben van

– fogalmazott, Peller Mariann pedig hozzátette: „Kellett melléd egy nagy, ezüsthátú gorilla.”

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik