Foci

Megvan a Kaposvár második győzelme

A Kaposvári Rákóczi hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kecskemétet az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

A hét közepén a kecskeméti kispadról távozó Tomislav Sivic helyett Szabó István irányításával vágott neki a kaposvári kalandnak a KTE. A találkozó elején a rengeteg hiba jellemezte a csapatok játékát, majd a döntetlen-király hazaiak vették át a kezdeményezést, a 37. percben pedig a vezetést is megszerezte Sisa Tibor legénysége, Balázs Benjámin lőtt az alsó sarokba.

Ugyan a szünet előtt a Kecskemét is betalált, Lencse László gólját les előzte meg, a játékvezető így érvénytelenítette a találatot. A fordulást követően aztán a Videotontól kölcsönkapott támadó már szabályos körülmények között mattolta Hajduchot, 1-1-re módosult az állás.

A 63. percben újra a Rákóczi került előnybe, Forró rúgta fel Balázst a büntetőterületen belül, a befújt tizenegyest pedig Graszl értékesítette magabiztosan. Kisvártatva Urbán lábáról került saját kapujába a labda, ám az asszisztens intésére érvénytelenítették a találatot. A folytatásban már nem alakult ki nagyobb helyzet, a Kaposvár így 2-1-re megnyerte az összecsapást.

Ez volt a somogyi gárda szezonbéli második győzelme, a Sisa-legénység legutóbb a címvédő Videotont győzte le még a harmadik fordulóban.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. fgorduló

Kaposvár, 2000 néző, V: Szabó Zsolt

Kaposvári Rákóczi – Kecskeméti TE 2-1 (1-0)

Kaposvár: Hajduch – Okuka, Bank, Graszl (Zsók 85.), Jánvári – Hegedűs, Pedro (Mustapha 60.) – Gujic, Kulcsár K., Balázs B. – Grumic (Haruna 64.) Vezetőedző: Sisa Tibor

Kecskemét: Németh G. – Koszó, Gyagya, Urbán, Forró – Cukic (Pekár 76.), Patvaros (Litsingi 65.), Savic, Bori – Gyurcsó (Foxi a szünetben), Lencse Vezetőedző: Szabó István

Gólszerzők: Balázs B. (37.), Graszl (64., 11-esből), illetve Lencse (48.)

Sárga lap: Kulcsár K. (51.), Mustapha (86.), Balázs B. (88.), illetve Urbán (17.), Cukic (21.), Gyagya (77.), Pekár (81.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik