Miközben a hivatalos értékelések szerint hazánk élen jár az uniós támogatások felhasználásában az új tagországok között, a tavaly nyár óta pályázatot nyert szervezetek többsége még nem jutott a pénzéhez.
Az egységes monitoring információs rendszer adatai szerint még egyetlen fillért sem fizettek ki az agrár- és vidékfejlesztési operatív program (AVOP), a környezetvédelmi és infrastruktúra operatív program (KIOP) és a regionális fejlesztési operatív program (ROP) keretéből. A humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) március végén még nullán állt, de mára 52 millió forintnál jár.
Csupán a gazdasági versenyképesség operatív program (GVOP) keretében utaltak ki több mint egymilliárd forintot. A HEFOP esetében eddig több mint 131,5 milliárd, a GVOP-nál pedig 82 milliárd forintot ítéltek oda az irányító hatóságok. A nemzeti fejlesztési terv (NFT) keretében 10,5 milliárd forintot költött el az ország, de ennek az összegnek a 90 százalékát az állami fejlesztések vették igénybe. Az NFT 2004-2006 közötti 676 milliárd forintos keretének 31,3 százalékára kötöttek eddig szerződést.
Babarczy Eszter: Senkinek sem ajánlom, hogy olvassa a könyveimet
Nyíltan beszél betegségéről, a bipoláris zavarról. Új könyve egy vidéken élő cigány lány és egy neki segíteni próbáló, pesti értelmiségi nő kapcsolatáról szól. Miért sötétek és szomorúak a könyvei, mennyit lehet segíteni valakinek kitörni a mélyszegénységből, és mi a legijesztőbb a meghalásban? Interjú Babarczy Eszterrel.