Nagyvilág

Orban: nincs pénz az egészségügyi kiadásokra

A fizetésekre sem futja. Megnézték, mit örököltek az előző kormánytól.

A román kormányfő bejelentette, nincs elég pénz sem az egészségügyi programokra, sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetésére. A Maszol.ro szerint Ludovic Orban az  egészségügyi minisztere beiktatásán arról beszélt: Victor Costache csapatának kell felmérnie, pontosan mekkora összeg hiányzik a tárca költségvetéséből, de egyelőre

az biztos, hogy még a fizetésekre sincs pénz.

Az új miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, becslése szerint körülbelül négymilliárd lejre (mintegy 280 milliárd forint) van  szüksége a szaktárcának, mire Orban megnyugtatta Costachét, a költségvetés kiigazításáról már tárgyalt a pénzügyminiszterrel.

Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes azt mondta, erről tudnia kell a közvéleménynek, mert a pénzhiány kezelése önmagában is nehéz feladat, amihez jönnek még az évek óta megoldatlan gondok. Szerinte javítani kell a kórházak menedzsmentjén, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, a bürokráciától mentesíteni kell a családorvosi rendszert.

Kiemelt kép: Ludovic Orban miniszterelnöki esküt tesz. MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik