Élet-Stílus

Százezres borravalót kapott egy pincér

A szokásos tíz százalék helyett a számla összegének tízszeresét adta borravalónak egy születésnapját ünneplő vendég.

Igencsak jó napja volt a New York állam fővárosának egyik éttermében részmunkaidőben dolgozó Michael Shafts-nek az előző héten – jelentette az ABC News. Az egyik vendég, aki 47. születésnapját ünnepelte a feleségével eltöltött vacsorával, hatalmas, ezer dolláros, azaz több mint 220 ezer forintos borravalóval lepte meg.

Az étterem vezetője az ABC-nek elmondta: csak akkor vették észre az igazán nagylelkű borravalót, amikor a házaspár már elhagyta az éttermet. Julie Byron éppen a vendéglő előtt állt, amikor a pár elindult, és amikor visszatért az épületbe, az őket kiszolgáló Shafts mutatta meg neki a számlát, az ezerdolláros borravalóval. „Kétszer is meg kellett néznem, hogy elhiggyem” – mondta el Byron.

 Ezer dolláros (220 ezer forint) borravalót adott a pincérnek a születésnapját ünneplő vendég
Fotó: ABCNews

Az borravaló mellé Shafts egy üzenetet is kapott a 47. évét aznap betöltő férfitól: „Add Tovább: születésnapi ajándékom saját magamnak”. A pincér követte is az üzenetet, és tovább adta az ajándékot. Pár nappal később minden kollégájának, aki aznap vele együtt dolgozott az étteremben, kis borítékot adott, megosztva velük az ezer dollárt.

Byron az ABC-nek elmondta: az összeg a lehető legjobb emberhez került, aki amellett, hogy egy bankban dolgozik, hetente háromszor részmunkaidőben pincérkedik az étteremben, és még egy harmadik munkája is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik