Belföld

Nem szerezte meg az akkreditációt a Budapest School, de nem adják fel

Nem szerezte meg az akkreditációt a Budapest School erre a tanévre, azaz még az idén sem államilag elismert iskolaként működik a Halácsy Péter és társai által négy éve indított tanulási hálózat. A Budapest School kerettantervét korábban elfogadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ám egy nyári törvénymódosítás új követelményeket határozott meg. A Budapest School még a nyári törvénymódosításoknak is igyekezett megfelelni, de nem sikerült dűlőre jutniuk a minisztériummal és a kormányhivatallal. Halácsyék terve azonban nem változott: az állam által elfogadott iskolaként szeretnének működni. Akkreditációs kérelmüket így a következő tanévre is beadják, az elbírálásig pedig óvodás és egyéni munkarendes gyerekek tanulóközösségeként folytatják.

Nem a vizsgák miatt szeretnének iskolát

Azért szorgalmazzuk az akkreditációt, hogy saját bizonyítványt adhassunk, és a gyerekeinknek ne kelljen különböző iskolák vizsgakövetelményeinek megfelelniük. De ehhez el kell tudnunk jól mondani, hogy a Budapest Schoolban ugyanazt megtanulják, mint más gyerekek bármely másik iskolában, csak más úton jutnak el a tudásig, és valószínűleg sok mást is megtanulnak közben

– magyarázza Halácsy Péter, a Budapest School társalapítója – akivel már többször beszélgettünk –, hogy miért van szükségük állami elismerésre.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Amíg a Budapest School kicsi volt, jól működött az, hogy magántanulóik félévente elmentek egy államilag elismert iskolába vizsgázni. Most viszont már tíz helyszínen működik a Budapest School, így az utóbbi időben macerás lett, hogy különböző iskolákban kellett felmérőt írniuk. Az ismeretlen helyekre jó adag félelemmel viszik a szülők a gyerekeket vizsgázni, így már néha nem a tanulásról szól az iskola, hanem a vizsgamegfelelésről. Néhány esetben idegengedést is éreztek az iskolák részéről, de Halácsy Péter ezt megérti.

Én is nehezen reagálok arra, ha valaki azt gondolja, hogy jobban tudja végezni a munkámat helyettem. Ráadásul egy iskolának többletfeladatot jelent, ha valaki magántanulóként vagy egyéni tanrendesként náluk vizsgázik. Van egy olyan vélekedés  is szerintem a magántanulóságról, hogy a szülő ehhez nem ért, és öntudatlanul is kárt okoz a gyerekének. A mi iskoláink a családokat partnerként hívják be, hogy a gyerekük tanulási irányának aktív formálói lehessenek. Ez ma még ijesztően hangozhat. Én is azt gondoltam tíz évvel ezelőtt, hogy egy magántanuló vagy drogos, vagy sérült. Ahogy harminc éve még az apás szülést is lehetetlennek tartották, és azt hitték, hogy az apák jelenléte csak árthat

– mondja.

A Budapest School tanulói eddig sikeresen levizsgáztak, és az alapító úgy látja, akik odafigyeltek és meg akarták csinálni, azok jó eredményeket értek el. Sok helyről azt hallották vissza, hogy milyen életrevalók a hozzájuk járó gyerekek, mert nem csupán tudják a tananyagot, hanem sokkal önállóbbak, és a környezetükre is rugalmasan reagálnak. Halácsy azt mondja, nem a vizsgák miatt szeretnének iskolát csinálni, az érettségi csak egy minimum, ameddig el akarják juttatni a náluk tanuló gyerekeket.

A Budapest School társalapítója arról is beszélt, hogy mindenhol a világon az oktatással kapcsolatos beszélgetések ideologikussá válnak, és mindenki a tananyagról kezd el vitázni. Vagyis például itthon abba az irányba megy el a beszélgetés, hogy Wass Albert vagy Esterházy Péter irodalma legyen-e a kánon része. Pedig szerinte a kánon tartalma mellett az is fontos, hogy a tanárok azzal is tudjanak foglalkozna, a rájuk bízott gyerekek az iskolában hogy vannak, miben kell és akarnak fejlődni. Azt is szeretnék, hogy a fiatalok tudják, miért tanulnak, és mit szeretnének elérni azzal, amit tanulnak.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Nem jól mondták

Az alternatív kerettanterv tantárgyainak ez év nyarától 70 százalékban meg kell egyezniük az állami kerettantervével. A Budapest School nyáron frissített tanterve teljesen megegyezik az államival, de Halácsy szerint idő, amíg ezt mindenki megérti. És bár a tantervet kisebb darabokra, tanulási eredményekre vágják, és nem minden órát szerveznek a tantárgyak szerint, a végeredmény ugyanaz. Nem akarnak alternatív iskola lenni, noha a törvény így kategorizálta őket eddig.

Mi nem szeretnénk azzal definiálni önmagunkat, hogy mit nem csinálunk. A vanília fagyit sem hívod a csokifagyi alternatívájának.

– mondja Halácsy.

A Budapest Schoolba járó diákok szülei között is vannak olyanok, akik örülnek ugyan annak, hogy jól érzi magát náluk a gyerekük, sokszor flowban van, de attól tartanak, hogy nem tanul elég matekot, fizikát. Márpedig amíg nekik nem tudják elég jól elmagyarázni, hogy a gyerekek náluk is megtanulják szükséges  matekot és a fizikát, addig Halácsy szerint a minisztériumtól sem várhatják el, hogy megértse ezt a struktúrát.

Őszintén azt gondolom, hogy ha nem kapjuk meg az akkreditációt, akkor nem jól mondtuk el, hogy amit csinálunk, az helyes és törvényes. Annak idején azt is el kellett magyarázni, hogy mi az a startup. Minden drasztikus innovációt kételyek sora kísér, és hosszú évek telnek el, mire megszokottá válik. Mi egy olyan új iskolát építünk, amellyel a mai világ kihívásaihoz és a családok igényeihez könnyedén adaptálódó tanulási környezetet lehet kialakítani

– mondja Halácsy Péter, aki ha valamit kérhetne, akkor kicsit több időt szeretne, hogy elmondhassák, miben hoz újat a Budapest School modellje, és milyen lehetőségeket rejt magában.

A Budapest Schoolba járó gyerekek egyelőre csak más iskolákban, a vizsgák során kapnak osztályzatokat. Amennyiben megkapják az akkreditációt, akkor az ő iskolájukban  is kell majd osztályozni, ez törvényi előírás. Ám Halácsy szerint ez nem jelenti azt, hogy feladnák az elveiket.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Nekünk nem az az elvünk, hogy nem osztályzunk. Nem a kettes tesz terhet a gyerekre, hanem ha nem jól kommunikáljuk az értékelést. Azt kell neki mondani, hogy ez most kettes volt, de ha ezt és ezt teszed, akkor hármas lesz.  Például az is lehetne, hogy annyiszor írja meg a gyerek a dolgozatot, ahányszor csak akarja. Ha tényleg az a cél, hogy tanuljon, akkor írja meg ugyanazt ötször. És közben tanuljon újra és újra, nincs ezzel baj. Amikor egyetemen tanítottam, mindig elmondtam, a kettes azt jelenti, elégséges. Azt, hogy számodra negatív jelentése van ennek a szónak, azt a pszichológussal, a szüleiddel és a társadalommal kell megbeszélni. Az értékelés nálunk több dimenzióban zajlik. Értékelik a szülők a tanárokat, a gyerekek egymást, és a szülőknek is folyamatosan küldünk visszajelzéseket. A gyerekek értékelésénél pedig arra figyelünk, hogy minél több önértékelés legyen benne, és minél inkább előre mondjuk el, hogy a fejlődésükre, erőfeszítéseikre milyen dimenziók mentén fogunk visszajelzéseket adni.

Halácsy szerint idő és kreatív munka kérdése, hogy megkapják az állami akkreditációt.

Néha azt érzem, hogy egyszerűbb lenne nemzetközi iskolát csinálni. Viszont fontos nekünk, hogy mi magyar iskola legyünk és nem csak Magyarországon működő iskola. És csak ezután jön, hogy szeretnénk a közép-európai, és ezen keresztül európai iskola lenni valamikor.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik