Tudomány

Titokzatos, ősi falra bukkantak a sivatagban

Régészek egy csoportja egy hatalmas, ősi falra bukkant Irán nyugati részén – írja a Live Science. A 115 kilométer hosszú építmény közel olyan nagy, mint az Angliában fekvő Hadrianus fala. Szaddzsád Alibaigi, a Teheráni Egyetem munkatársa szerint a fal létrehozásához jelentős munkaerőre, anyagmennyiségre és időre volt szükség.

Fotó: iStock

A Bamu-hegységnél észak-déli irányban elterülő építmény közelében agyagtöredékeket is feltártak, ezek alapján a fal az időszámítás előtti 4. és az időszámítás szerinti 6. század között jöhetett létre. A fal mellett több építmény, például tornyok maradványait is kimutatták. A struktúrákat helyi anyagokból hozták létre.

Alibaigi szerint a hatalmas építmény létezéséről eddig nem tudtak a szakértők, a helyiek viszont jól ismerik a falat.

A kutatók nem tudják, hogy kik és milyen céllal alakították ki a komplexumot. Az előzetes számítások alapján a fal egykor 3 méter magas és 4 méter széles lehetett, ugyanakkor meglehetősen rossz állapotban maradt fenn, így pontos becslést nem lehet adni az eredeti méreteire.

Alibaigi úgy véli, hogy a fal szimbolikus és valódi védelmi funkciót is elláthatott. Lehetséges, hogy egy egykori állam, például a Pártus Birodalom határát jelölte.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik