Élet-Stílus

Négy éven át minden nap sms-t írt halott apjának, most jött egy válaszüzenet

Az arkansasi lány úgy érzi, most már megnyugodhat.

Chastity Patterson négy éve veszítette el az édesapját. A 23 éves newporti (Arkansas) lány azóta minden áldott nap küldött sms-t apja telefonjára: megírta neki, hogy mi történt aznap vele.

Elmesélte minden gondját, baját, megírta, hogy legyőzte a rákot, hogy elvégezte a főiskolát és arról is beszámolt, amikor ki volt borulva, mert valakivel épp szakított.

Múlt héten, egy nappal apja halálának negyedik évfordulója előtt is írt egy hosszú üzenetet.

Szia Apa, én vagyok. Holnap megint nehéz nap lesz

– így kezdi  az üzenetet, majd pedig hosszan és érzelmesen vall apjának, például arról, hogy fél a házasságtól, mert az apuka nem lesz ott vele, hogy az oltárhoz kísérje, és nyugtatgassa, hogy minden oké lesz.

Az sms-t most is elküldte, ahogy az elmúlt négy évben mindig, ezúttal azonban váratlan dolog történt: pittyent a telefonja. Érkezett egy válasz.

Mint kiderült, egy Brad nevű férfi (aki nyilván megkapta Patterson apjának bevont számát a szolgáltatótól) éveken keresztül megkapta a lány üzeneteit.

Azt írja a válaszban:

Szia, Drága, nem az apád vagyok, de négy éve minden nap megkapom az sms-eidet. Mindig várom a reggeli üzeneteket és az esti híreket. A nevem Brad, és 2014 augusztusában veszítettem el a lányomat egy autóbalesetben. Azóta a te üzeneteid tartottak életben.

Brad azt írja, azért nem válaszolt egyetlen üzenetre sem, mert nem akarta, hogy megszakadjon a lány szíve. De napról-napra nyomon követte a lány sorsát. És valamelyest talán már saját gyermekének is érezte őt:

Sajnálom, hogy mindezeken keresztül mentél, de ha ez egy kicsit is számít, tudd, hogy nagyon büszke vagyok rád!

Az üzenetváltást Chastity Patterson osztotta meg a Facebookon (161 ezer like). Azt írja a bejegyzésben: ez egy jel, hogy minden oké, és most már elengedheti az apukáját.

Kiemelt fotó: iStock (illusztráció)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik