Forma-1

Tök unalmas futamon dőlt el, hogy Hamilton még nem világbajnok

A tökéletesen taktikázó Lewis Hamilton nyerte a Forma-1 Mexikói Nagydíját, Sebastian Vettel lett a második, Valtteri Bottas pedig a harmadik. Ez a dobogó egyben azt is jelenti, hogy a Mercedes brit versenyzője még nem húzta be hatodik világbajnoki címét.

A mexikói verseny előtt a legnagyobb beszédtémát – természetesen a világbajnoki cím mellett – Max Verstappen szolgáltatta, aki hiába volt a leggyorsabb az időmérőn, figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót Bottas baleseténél, így elvették tőle a pole-t. A holland jól kapta el a rajtot, de aztán alulmaradt a Hamilton elleni harcában, majd pár kör után defektet kapott és visszaesett a mezőny végére.

Hamilton és Verstappen csatája:

Az élről induló Leclerc megőrizte az első helyét, Vettel maradt a második, a futam első fele pedig nem sok izgalmat hozott Verstappen hullámvasutazásán kívül. A holland a későbbiekben is főszerepet vállalt azzal, hogy a mezőny végéről a rá jellemző módon kezdte meg a felzárkózást.

A táv feléhez közeledve az volt a kérdés, hogy mennyire taktikázik jól Vettel és Bottas, akik a lehető legtovább el akarták húzni az első kerékcseréjüket, a riválisok már rég kiálltak a boxba, mire kettejüket is kihívták. Miután kiálltak, Leclerc állt vissza az élre, mögötte Hamilton és Alexander Albon következett, Vettel a negyedik, Bottas pedig az ötödik volt.

A Ferrari aztán egy újabb hibával borzolta a kedélyeket, ezúttal Leclerc kerékcseréje volt túl lassú, a fiatal monacói számára így elszállt a futamgyőzelem esélye. Hamilton volt, aki idővel visszakeveredett az élre, és innentől kezdve már csak azon izgulhattunk, meg tudja-e őrizni, és ha igen, akkor Bottas hol fog végezni – 14 ponttal kellett volna a britnek jobban teljesítenie csapattársánál a végső sikerhez.

Vettelnek volt reális esélye arra, hogy megelőzze Hamiltont, de nem közeledett elég gyorsan, így végül a Mercedes brit verseyzője nyerte a futamot.

A világbajnokságot ugyanakkor még nem, bár innentől kezdve csoda lenne, ha nem az övé lenne az összetett első helye. Vettel lett a második Mexikóban, Bottas pedig a harmadik – a Ferrari újabb versenyt tolt el. Verstappen végül a hatodikként ért célba.

A jövő héten az Amerikai Nagydíj következik.

Végeredmény, Mexikói Nagydíj, Mexikóváros (71 kör, 305,354 km, a pontszerzők)

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:36:48.904 óra
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1.766 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3.553 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.368 mp h.
5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 21.399 mp h.
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:08.807 perc h.
7. Sergio Perez (mexikói, RacingPoint) 1:13.819 p h.
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:14.924 p h.
9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1 kör hátrány
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 k h.
pole pozíció: Leclerc
leggyorsabb kör: Leclerc, 1:19.232 perc


A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 3 van hátra):

 

pilóták:
1. Hamilton 363 pont
2. Bottas 289
3. Leclerc 236
4. Vettel 230
5. Verstappen 220
6. Gasly 77
7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 76
8. Albon 74
9. Perez 43
10. Ricciardo 38
11. Hülkenberg 35
12. Lando Norris (brit, McLaren) 35
13. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 34
14. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 31
15. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 21
16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 20
17. Romain Grosjean (francia, Haas) 8
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
19. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1
20. George Russell (brit, Williams) 0

 

csapatok:
1. Mercedes 652 pont
2. Ferrari 466
3. Red Bull 341
4. McLaren 111
5. Renault 73
6. Toro Rosso 64
7. Racing Point 64
8. Alfa Romeo 35
9. Haas 28
10. Williams 1

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik