Tech

Most még nagyobb az esélyünk, hogy megtaláljuk a földönkívülieket

A NASA TESS űrszondája is csatlakozik a Breakthrough Listen projekthez, melynek célja az intelligens idegen élet nyomainak keresése – számol be a Space.com. Pete Worden, a programot is magába foglaló Breakthrough Initiatives igazgatója szerint izgalmas látni, hogy a világ legnagyobb idegen intelligenciát kutató projektje a legjobb bolygóvadásszal, a TESS-szel fog együtt dolgozni.

Az űreszközt 2018 áprilisában bocsátották fel, a szerkezet a közeli csillagoknál keres bolygókat. A szakértők úgy vélik, hogy kétéves főmissziója során a TESS akár 10 ezer új exobolygót is találhat. Az űrszonda eddig ezer potenciális égitestet azonosított.

A Breakthrough Listen csapata olyan jeleket fog keresni a TESS adatai között, amelyek a földön kívüli fejlett civilizációktól származhatnak.

Ilyenek lehetnek például a rádiójelek.

A kutatók az űreszköz által felfedezett objektumokat is vizsgálják majd egyéb műszereikkel. Sara Seager, a TESS programjának helyettes tudományos igazgatója kiemelte, nagyon lelkesek, amiért csatlakozhatnak a Breakthrough Listenhez.

A szakértők az exobolygók mellett csillagokat is tanulmányozni fogják. Bizonyos objektumoknál különös fényingadozások figyelhetőek meg, amelyek egyes kutatók szerint az idegenek tevékenységének nyomai lehetnek. A legismertebb ilyen égitest Tabby csillaga.

A szakértők sem értik, mi történik ezeknél a csillagoknál
A kutatók egyelőre nem tudják, mi okozhatja a különös fényingadozásokat.

A Breakthrough Initiativest 2015-ben alapította az orosz származású milliárdos, Yuri Milner. A szervezet különböző projektjei többek közt a földön kívüli élet keresésével, a gyors űrutazással és a közeli Föld-szerű exobolygók vizsgálatával foglalkoznak.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik