Belföld

IMF: lassabban növekszik a német GDP

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lényegesen csökkentette a német gazdaság növekedésének várt ütemét. Ennek ellenére a német kormány kitart az optimista becslései mellett.

A Financial Times Deutschland napilap értesülései szerint az IMF a korábban 1,8 százalékra becsült 2005-ös német GDP növekedési ütemet lefele módosította. A Nemzetközi Valutaalap szakértői már csak 0,8 százalékos gazdasági növekedést várnak Nyugat-Európa legnagyobb országában.

A korábbi prognózisok 2004 őszén láttak napvilágot, a korrigált adatok hivatalos bejelentése április elején várható. A Financial Times németországi kiadása szerint a lefelé módosítás pontos mértéke még változhat.

A jelenleg kormányzó piros-zöld frakció ennél optimistább, igaz a kormány is borúlátóbb lett. Az előre jelzett 1,4 százalékos növekedési ütemet 1 százalékra mérsékelték kedden. A döntést a gyenge dollár és az olajárak magas voltával indokolták.

Pesszimistább előrejelzések az egész világon

Az IMF elemzői azzal számolnak, hogy idén 4,3 százalékra csökken a globális gazdaságnövekedés a tavalyi 5 százalékról elsősorban a magas olajárak miatt.

A Handelsblatt című német gazdasági lap idézve az IMF áprilisban ismertetésre kerülő legújabb hivatalos előrejelzését azt közölte, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint az olajár lesz a legfőbb okozója a gazdaságnövekedés lassulásának.

Az IMF arra számít, hogy az Egyesült Államok hazai összterméke idén és jövőre egyaránt 3,7 százalékkal bővül a tavalyi 4,4 százalék után. Az IMF egyben arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államoknak “inflációs gondokkal” kell szembenéznie.

A washingtoni székhelyű hitelnyújtó várakozása szerint az idei kínai GDP 8,5 százalékkal nő a tavalyi 9,5 százalékos emelkedés után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik