A Ferencváros egy meglehetősen kaotikus mérkőzést vívott a Pápával, mivel a vendégek közel 80 percen át emberhátrányban játszottak az Üllői úton. Végül a zöld-fehérek begyűjtötték szezonbeli első sikerüket, aminek a vezetőedző Détári Lajos természetesen nagyon örült.
“Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzés volt, gratulálok mindenkinek, játékosoknak, vezetőknek, akik segítettek abban, hogy ez a szép győzelem létrejöjjön. Készülünk a következő mérkőzésre” – nyilatkozta a zöld-fehérek mestere.
Vele ellentétben Bene Ferenc, a Lombard szakvezetője már nem volt ilyen elégedett, ráadásul a bírói tevékenységet is kritizálta: “A Ferencváros profi módon használta ki emberelőnyét. Gratulálok nekik. Szakmailag ugyanakkor nem szeretném értékelni a mérkőzést, úgy gondolom, hogy az első negyedóra kétes döntései lerendeztek bennünket. Szakmailag futballmérkőzésre készültünk, a játékosok mindent megtettek, de az Üllői úton 80 percet emberhátrányban nem tudom, hogy melyik csapat bírna ki…”
Ugyancsak győzelemmel hagyta el a pályát a bajnok Debrecen, ám a piros-fehéreknek jobban meg kellett küzdeniük a sikerért, mint a Fradinak, hiszen a Kecskemét komoly ellenfele volt a Lokinak: Coulibaly csak a 73. percben szerezte meg a győztes találatot.
“Arról beszéltünk az elején, hogy most nem szeretnénk a döntést az utolsó percekre hagyni, de nem volt egyszerű mérkőzés, a Kecskemét jó csapat, ezt bizonyította is. Az első félidőben jól kezdtünk, aztán kicsit megültünk. A szünetben volt egy kényszerű cserénk is, mert Máté Péter nem tudta folytatni, de a gól után felébredtek a játékosok, plusz tartalékokat mozgósítottak, és úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk, sőt, még rúghattunk volna gólt. Az akaraterő mozgósításával tudtunk még energiát nyerni, gratulálok a játékosoknak” – mondta Kondás Elemér a találkozót követően.
“Sokan biztosan úgy gondolják, hogy Debrecenben belefér a vereség, én úgy gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy egyenlítsünk, meg is lett az eredménye. Után volt rengeteg Debrecen-akció és nagyon sok szélről érkező labda, és ebből meg is volt a győztes találatuk. Ettől függetlenül úgy látom, hogy jó úton járunk, nagyon jó a csapat. Ebben a meccsben benne volt a döntetlen…” – ezek már Török László szavai.
A játéknap legsoványabb győzelmét a Diósgyőr érte el az újonc Eger ellen a keleti rangadón, de ebben az is közrejátszott, hogy a Honvédtól elszenvedett vereség után Sisa Tibor öt helyen is változtatott a kezdőben.
“Olyan mérkőzést játszottunk, amelyben benne volt a futómennyiség, de az látszik, hogy a minőségen még van mit javítani. A második félidőben már voltak helyzeteink is, akár több góllal is nyerhettünk volna, de nem sikerült. Láttam már jól játszani a csapatomat, de ez a meccs nem tartozik ezek közé” – értékelt a miskolciak trénere.
Simon Antal, az egriek mestere elismerően szólt az ellenfélről, és a vereség ellenére saját csapatáról is.
“Vesztes meccs után ritkán szokták a játékvezetőt dícsérni, de én most ezt teszem, megérdemli. Nagyszerű közönség előtt játszottunk, tudtuk a meccs előtt is, ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk, gólt kell lőnünk, de ez nem sikerült. Összességében jól nézett ki a csapatunk, de ezért pontot nem adnak. Erősödnünk kell ahhoz, hogy ennek az erőfeszítésnek a tabellán is legyen látszatja.”