Élet-Stílus

„Üsd meg az arcát!” – alzheimeres betegek verekedésén élvezkedtek az ápolók

Az észak-karolinai otthon alkalmazottai videózták az esetet, ütésre buzdították az ápoltakat.

Felfoghatatlan képsorok kerültek a Winston-Salemi rendőrség birtokába. A hatóságokhoz először júniusban érkezett bejelentés arról, hogy az észak-karolinai városban működő szociális otthonban amolyan

Harcosok klubjára emlékeztető verekedést rendeztek a bentlakóknak.

A Danby House nevű intézményben demens, alzheimeres betegeket ápolnak. A BuzzFeed News szerint a – legalább két – bűncselekményben való közreműködéssel három alkalmazottat gyanúsítanak.

A nyomozás jelenlegi állása szerint az egyik esetben Marilyn Latish McKey belökött a szobájába egy 73 éves nőbeteget, két másik nővér, Tonacia Yvonne Tyson és Taneshia Deshawn Jordan pedig végignézte, és nem tett semmit az ápolt védelmében.

A másik ügy még borzasztóbb: az ápolók videóra vették két beteg verekedését, sőt ösztönözték is a résztvevőket, hogy bántalmazzák egymást.

A felvételeken állítólag olyan mondatok hangzanak el az ápolóktól, hogy

Üsd meg az arcát; „Ne ordibáljál, b**** meg!

A verekedés során az egyik beteg fojtogatta a másikat, de az ápolók nem avatkoztak közbe. A kihallgatásakor az egyik gyanúsított elmondta: azért nem tett semmit, mert az a beteg amúgy is „nagyon irritáló”.

A három ápoló óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, november 14-én állnak bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik