Belföld

Terrorizálta, megrugdosta, fojtogatta az ápolókat és a gondozottakat egy szociális otthonban élő nő

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal az 50 éves nővel szemben, aki egy Somogy megyei szociális otthonban terrorizálta az ápolókat és a gondozottakat.

Az agresszív, kötekedő magatartása miatt már korábban is több konfliktust okozó asszony tavaly októberben azért lett indulatos, mert részt kellett vennie a mosdó kitakarításában. Miután a kiabáló asszonyt az ápoló nem tudta megnyugtatni, a földszintre akarta kísérni, hogy a többi lakót ne zavarja. A lépcsőn lefelé menet azonban az asszony agresszívvé vált, és az ápoló felé rúgott.

Ekkor több ápoló is a kollégájuk segítségére sietett, azonban közös erővel sem tudták megfékezni a tomboló nőt, aki többször megrúgta és megkarmolta a nővéreket, volt olyan, akit rövid ideig fojtogatott is. Végül sikerült megtörniük az asszony ellenállását, de az eset során közülük hárman is könnyű sérüléseket szereztek.

De nem ez volt az egyetlen olyan eset, hogy a nő agresszíven viselkedett. Idén februárban az asszony bement az egyik gondozott férfi szobájába azért, hogy pénzt kérjen tőle. Ezt azonban szóvá tette a szoba másik két lakója, mivel az ápolók már többször megkérték, hogy ne keresse fel ezt a szobát. Az asszony a rendreutasítástól indulatba jött, és lábon rúgta az egyik kerekesszékben ülő embert, míg egy másik szintén mozgáskorlátozottat ellökött, majd a kezét megrúgta és megkarmolta. A két, védekezni csak korlátozottan képes férfi a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik