Nagyvilág

„A bírónő tegye, amit kell, mert úgy végzi, mint Kuciak”

Ezt is megüzente Kocner a lemajmocskázott államtitkárnak, aki azt állította, nem is ismeri. Azért 6000 üzenetet váltottak.

A Denník N alapján a Paraméter azt írja, Monika Jankovská hazudott a sajtótájékoztatón, amikor bejelentette, lemond az igazságügyi tárca államtitkári posztjáról. Azt állította, soha nem állt kapcsolatban Marian Kočnerrel, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását.

A bírónő tegye, amit kell, mert úgy végzi, mint Kuciak!

– ezt írta a vállalkozó az államtitkárnak 2018. feburár 26-án, amikor megjelentek az első hírek Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová haláláról. Üzenete arra a bírónőre utalt, aki a Markíza-váltókkal kapcsolatos üggyel foglalkozott.

A Denník N szerint Monika Jankovská és a vállalkozó csaknem hatezer üzenetet váltott 2017 ősze és 2018 májusa közöttA kommunikációból egyébként kiderül, hogy a bírónőt Jankovská próbálta befolyásolni, éreztette vele, hogy hálásnak kell neki lennie, amiért egyáltalán bíró lehet.

Tegnap épp kávézott, és meglátott téged az autóban, majdnem összecsinálta magát, azt hitte, hogy követed

– írta Kočnernek a bírónőről. A Denník N szerint Jankovská és Kočner megvitathatták magánügyeiket is, de gyakori téma volt az is, hogy az államtitkár mit tud elintézni bizonyos bíróknál.

Kocner lemajmocskázott államtikára lemond
Disznóságot, lincselést emlegetett Monika Jankovská, de azért lelép.

Kiemelt fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik