Közélet

Százmilliós munkákat kap Ceglédtől egy fideszes képviselő családjának cége

Érdekes jelenségre lehet figyelmes az, aki a Közbeszerzési Hatóság honlapján utánanéz egy ceglédi vállalkozás, az Elastic’91 Kft. közpénzes megbízásainak. A cég kizárólag Cegléd fideszes többségű önkormányzatától nyert el közpénzes munkákat, ráadásul egyre nagyobb értékben.

Az Elastic’91 Kft. tulajdonosai Károly Ferenc Sándor és Károly Ferenc Sándorné, a ceglédi képviselő-testület Fidesz-KDNP-s tagjának, ifj. Károly Ferencnek a szülei. A ceglédi alapítású, jelenleg Budapestre bejegyzett és már ceglédi telephellyel sem rendelkező cég sikereit a hatóság és az önkormányzat honlapja alapján vettük számba:

a cég 2016 óta nettó 1 milliárd 56 millió forintnyi megbízást nyert el a Pest megyei várostól.

A legnagyobb tétel egy nettó 581,8 millió forintos megbízás, amit 2016. december 29-én nyertek, egyedüli ajánlattevőként: vállalásuk szerint öt évig látják el a város köztisztasági feladatait.

A családi vállalkozás évek óta kapcsolatban áll a település önkormányzatával: 1991-es alapítása óta az Elastic takarítja a ceglédi utcákat, azonban az utóbbi években ennél összetettebb feladatokkal is megbízták a céget.

  • Évi 45 millió forintért vállalta az esővízcsatornák rendben tartását.
  • 159 millió forintért épít kerékpárutakat.
  • Tízmilliókért épít parkolókat, járdákat, és közterületeket is felújít.

A cégtulajdonos édesapa maga is önkormányzati képviselőként dolgozott a településen, majd az Elastic’91 2010-ben az országos sajtóban is megjelent. A hvg.hu írta meg, hogy Károlyék cége meglepően alacsony áron vásárolhatta meg az önkormányzattól a néhai Dózsa György laktanya több mint 18 hektáros részét a rajta található épületekkel együtt. A vállalkozás 21 millió forintot fizetett a hatalmas területért úgy, hogy az önkormányzat pályázatot sem írt ki.

A helyi ügyekre rálátó forrásunk arról beszélt, hogy ifj. Károly Ferencet kedvelik választókörzetében, ahol ingyenes rendezvényekkel is kedveskedik a lakosoknak. Forrásunk szerint a fideszes képviselő nem vesz részt az olyan szavazásokon, amelyek édesapja cégét érintik. Hozzátette:

Így elég gyakran kell ki-be járkálnia a szavazásokról.

Nem ifj. Károly Ferenc a ceglédi képviselő-testület egyetlen tagja, akinek családja a várossal üzletel: januárban írtuk meg, hogy a ceglédi önkormányzat októberben határozott arról, hogy értékesíti az említett laktanyában levő 3000 négyzetméternyi részt, Hörömpő Annamária önkormányzati képviselőként is emellett szavazott. Majd az ő cége adott be ajánlatot, a minimális árért viheti az ingatlant. Hörömpő nem csak a képviselő-testület tagja, ő vezeti a Fidesz ceglédi szervezetét is.

Kérdéseinket eljuttattuk ifj. Károly Ferenc önkormányzati képviselőnek és Takáts László polgármesternek is, cikkünk megjelenéséig egyikük sem válaszolt.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik