Belföld

Kúrián folytatódik a főbérlőjükkel végző brutális nyíregyházi gyilkosok ügye

A Kúrián folytatódik annak a két férfinak az ügye, akik kivégezték a főbérlőjüket négy évvel ezelőtt Nyíregyházán. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ugyanis súlyosításért fellebbezett az ügyben.

Sz. Zs. albérlőként költözött be a későbbi áldozat nyíregyházi lakásába, míg bűntársa a főbérlő gyermekkori barátja volt. A két elkövető csak hébe-hóba dolgozott és alkoholista életmódot folytatott, de ugyanez a szemlélet jellemezte a bántalmazásban meghalt főbérlőt, valamint a barátnőjét is.

Az ominózus nap több liter bort megittak, majd összevesztek. Sz. Zs. ököllel megütötte a főbérlő élettársát, aki hanyatt esett. Amikor felállt, cinkostársa szintén ütni-verni kezdte.

A főbérlő látva, hogy az élettársát bántalmazzák, védelmére kelt, ekkor a két elkövető ütni-verni kezdte, majd rugdosni kezdték a fejét, mellkasát és a nyakát. Időközben a főbérlő párja a fürdőszobába menekült, bezárkózott és telefonon értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a két férfit őrizetbe vették. A szállásadó a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a gyors orvosi ellátás ellenére is rövid időn belül elhalálozott.

Az orvos szakértők legalább 17 erőbehatást találtak az áldozaton, a fürdőszobába menekülő élettársa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, eltört a bordája és komoly zúzódásos sérülések voltak rajta. Az elsőfokú bíróság az I. rendű vádlottat. Sz. Zs.-t 20, míg cinkostársát, Sz. S.-t 10 év fegyházra ítélte tavaly első fokon.

A két férfi csak részbeni beismerő vallomást tett az eddigi eljárás során. A kisebb bántalmazásokat elismerték, de tragédiáért mind a ketten a másikat tették felellőssé. Azt állították, hogy a cinkostársuk okozta azokat a sérüléseket, amelyekbe belehalt a főbérlő. A Debreceni Ítélőtábla szerint nem volt megállapítható a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, ezért mind a két elkövető büntetését csökkentette. Sz. Zs. 15 év fegyházat, míg társa 9 év börtönt kapott.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az élet elleni bűncselekmény jogi megítélése téves. Az ítélkezési gyakorlat szerint megállapítható a különös kegyetlenség akkor is, ha az elkövető az ölési cselekményekhez általában használt eszköz igénybevétele nélkül, puszta kézzel, agyonveréssel, rúgással vagy taposással öli meg az áldozatát. A fellebbviteli főügyészség a bűncselekmény jogi minősítésének megváltoztatását és az elkövetők büntetésének jelentős súlyosítását indítványozta.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik