Foci

Kovács szétfocizta a Debrecent

videoton fc (ingyenes, videoton fc, )
videoton fc (ingyenes, videoton fc, )

Az OTP Bank Liga 12. fordulójának rangadóján Kovács István két remek gólpasszának is köszönhetően 3-1-nyert a Videoton a Loki ellen.

A forduló előtt még tízpont volt a különbség a két együttes között, és a fehérváriak rossz bajnoki szereplését jól mutatja, hogy csak a 9. helyről várhatták a Loki elleni összecsapást.

A piros-fehéreknél egyébként Mészáros nem épült fel a meccsre, így kényszermegoldásként a gólvágó Sidibe kapott helyett a védelemben.

A találkozót jobban kezdték a hazaiak, a fiatal Kovács István bólintása veszélyes volt Verpecz kapujára, de ekkor még nem rezzent meg a DVSC hálója. A 22. percben viszont már igen: Kovács volt a főszereplő, ugyanis parádés szólóba kezdett, több debreceni védőn is áthámozta, átcselezte magát, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta társát, Torghellét, aki köszönte szépen, megszerezte a vezetést a Vidinek.

Az első félidőben szinte lemosta a Lokit a pályáról a fehérvári alakulat, hiszen csak rajtuk múlt, hogy ne három, vagy négygóllal vezeessenek a szünetben.

A fordulás után aztán ezt bepótolták a hazaiak, hiszen a 62. percben Oliveira szépen lépett ki, majd nyugodtan a kapuba helyezte a labdát (2-0). Nem sokkal később, váratlanul szépíteni tudtak a piros-fehérek: Coulibaly egy csúsztatás után passzolta a labdát a gólvonal mögé.

A hajrában ismét Kovács percei következtek. hiszen szinte lekopírozta az első találatot megelőző szólóját: ekkor is sorra fektette el a vendégeket, majd az utolsó pillanatban volt szíve középre passzolni az üresen álló Nikolicnak (3-1).

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló
Videoton FC – Debreceni VSC 3-1(1-0)
Gólszerzők: Torghelle (22.), Oliveira (62.), Nikolic (75.), illetve Coulibaly (66.)

Videoton: Bozovic – Brachi, Caneira, Kaká, Szolnoki – Mitrovic, Tóth B. (Szekeres, 64.) – F. Oliveira, Renato Neto, Kovács I. (Gyurcsó, 81.) – Torghelle (Nikolics N., 71.) Vezetőedző: Paulo Sousa.

Debrecen: Verpecz – Nagy Z., Simac, Sidibe, Korhut – Bódi, Varga J., Bouadla (Pölöskey, 61.), Yannick (Rezes, a szünetben) – Szakály – Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér.

Sárga lap: Nagy Z. (80.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik