Foci

Nagy meccs lehet a KTE-Diósgyőr

kte (kte, )
kte (kte, )

Amióta Horváth Ferenc a Kecskemét vezetőedzője, a csapat mind a négy mérkőzését megnyerte. A Honvéd, az Eger, a Haladás és a Siófok ellen is megszerezte az akkor a kiesőhelyek elkerüléséért harcoló Kecskemét.

Azóta fentbenn kapaszkodott a tabellán a KTE-Phoenix Mecano, és a Diósgyőr elleni meccs tétje már egészen más: a dobogó alsó foka felé zárkózás lehetősége. Sőt, egy rekordot is felállíthat a lila-fehér csapat, ugyanis eddigi NB I.-es története során még egyszer sem nyert meg sorozatban öt mérkőzést.

Ha azt vesszük, hogy a Diósgyőr nincs jó formában, még mutatkozik is erre esély: a DVTK az utolsó 5 fordulóban háromszor is kikapott, legutóbb például váratlanul, otthon, a Kaposvártól.

Ugyanakkor Rudolf Gergely, a Disógyőr nyár végén igazolt válogatott támadója a pénteki meccsen szeretne bemutatkozni sérülését követően a vendégcsapatban, ez mindenképp adhat pluszerőt Sisa Tibornak és együttesének.

A 2011-12-es szezonban oda-vissza verte a Kecskemét a DVTK-t, és összeségében is jó a kecskemétiek mérlege, de ez persze semmit sem jelent.

“Megnéztem őket, jó csapatról van szó, főleg ha hagyják őket játszatni ilyen játékosokkal. Valami most éppen nem működik náluk, nekünk azt kell megtalálni mivel foghatjuk meg őket. Nagyon remélem én is és a csapat is, hogy erre minél több kecskeméti szurkoló előtt kerülhet sor. A diósgyőriek mindig szép számmal képviselik magukat, nagyon fontos lenne ennek megfelelően a mieink támogatása” – mondta Horváth Ferenc a KTE weboldalán olvasható interjúban.

“Egy nagyon jó formában lévő csapathoz látogatun. Remélem minden diósgyőri játékosban buzog a bizonyítási vágy, és tudunk az elhullajtott pontokból visszaszerezni egy könnyűnek nem ígérkező idegenbeli mérkőzésen” – ezt Sisa Tibor monda hangolódásképp.

A mérkőzés 17 órakor kezdődik a kecskeméti Széktói Stadionban és a Sport 1 TV képernyőjén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik