Szórakozás

Rájött a kilencéves, hogy nem létezik a fogtündér, több pénzt követel

Vág a kislány esze, mint a borotva.

Sam Freedman kilencéves lányának újabb foga esett ki, úgyhogy ragaszkodva a tradícióhoz, ezt is a párnája alá dugta alvás előtt, hogy mire felkel, a fogtündér egy egyfontost rakjon a helyére. Legalábbis a szülei ezt hitték – írta a LADbible.

Amikor aztán az apa ki akarta cserélni, meglepődött, mert nem csak a tejfogat találta ott, hanem egy levelet is.

A nagyon szellemes levél azzal kezdődik,

Kedves Fogtündér!

Igen, így áthúzva. Majd azzal folytatta: „kedves Anya és Apa! (Igen tudjuk, hogy ti vagytok. HAGYJÁTOK ABBA A HAZUDOZÁST!).

Csak egy apró tipp: hagyjatok 100 fontot itt az egy font helyett. (Ez egy jó ötlet.) Egyébként, jó éjszakát!

Majd aláírásként azt írta: „A ti legjobb nyomozótok, aki kitalálja, kik a hazugok” ezután a neve következett, és mint testvéreknél még szokás, „(a legjobb gyereketek)”.

Utóiratként pedig még az után érdeklődött, hogy „mit csináltok a fogakkal? Mondjátok el!”

Erre egyébként Freedman azt válaszolta a Twitteren – ahová kiposztolta a képet, amit pedig rengetegen megosztottak –, hogy semmit, természetesen kidobja őket a kukába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik