Tech

A Facebook kivételezik a politikusokkal

facebook közösségi média kereszténység keresztény
facebook közösségi média kereszténység keresztény

A Facebook mostantól másként moderálja a politikusok bejegyzéseit, nem lesznek rájuk érvényesek a hagyományos posztolási szabályok – a fizetett bejegyzések esetében azonban nem lesz kivételezés. A cég elmondása szerint nem az ő feladatuk beleavatkozni abba, hogy a politikusok milyen gondolatokat közvetítenek saját profiljaikon, feltéve akkor, ha a mondanivaló valós életbeli erőszakhoz, vagy veszélyhez vezethet.

„Ha valaki a közösségi elveinket sértő állítást posztol, vagy oszt tovább, engedni fogjuk a platformon maradását, amennyiben úgy érezzük, hogy a lehetséges kockázatokat felülírja az, hogy a közösség érdeklődésére számot tartó üzenetről van szó. Mostantól kezdve a politikusok megnyilvánulásait hírértékű tartalomként kezeljük, aminek láthatónak és hallhatónak kell lennie” – írta bejegyzésében a közösségi óriás kommunikációs igazgatója, Nick Clegg, aki korábban  az Egyesült Királyság miniszterelnök-helyettese volt.

Ez alól két kivétel van: a fizetett hirdetések, amikre továbbra is a Facebook közösségi elvei vonatkoznak, illetve az erőszakra buzdító tartalmak, ezeket a politikusoktól sem tűrik meg.

A Facebook szerint nem újdonság, hogy a képviselők durva dolgokat vágnak egymás fejéhez, ez nem a közösségi oldal sara, a különbség csak annyi, hogy a modern eszközöket felhasználva szélesebb tömeghez jut el gyorsabban a mondanivaló. Ők pedig privát cégként nem érzik feljogosítva magukat arra, hogy cenzúrázzák a politikusokat, az állampolgárokra bízzák, hogy ítélkezzenek az üzeneteik felett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik