Foci

Gól nélkül indult a tavasz az NB I.-ben

A labdarúgó NB I. 16. fordulójának nyitómeccsén gól nélküli döntetlennel ért véget a Kaposvár és az MTK találkozója.

A tavaszi szezon első meccsét november 23-án rendezték. Igen, hiszen két fordulót előrehoztak a tavaszi körökből erre az évre a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A Kaposvár és az MTK együttese az első félidőben téli álmát aludta, a kapuk alig forogtak veszélyben. Így fordulhatott elő, hogy az első valamire való helyzetig az 57. percig kellett várni, akkor az MTK támadása végén Kelemen fejelt nagyszerűen kapura, Hajdúch védett, a kipattanót pedig Tischler baltázta el, nagy helyzetben fölébombázott 4 méterről.

A 71. percben jött a hazaiak első nagy helyzete: a labdát Oláh lekészítette Pedrónak, ő pedig 16-ról eltörte a labdát, amely a kapu fölött hagyta el a játékteret.

Nagyjából ennyi. Egy-egy pont lett a jutalma a két csapatnak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 16. forduló:

Kaposvári Rákóczi – MTK 0-0

Kaposvár, 2000 néző, vezette: Farkas

Kaposvár: Hajdúch – Okuka (Vrucina, 34.), Kovács, Bank, Jánvári – Pavlovic, Safaric, Pedro (Zámbó, 87.), Horváth – Balázs, Oláh (Haruna, 77.). Vezetőedző: Prukner László

MTK: Hegedüs – Poór, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Könyves (Bese, 80.), Zsidai, Kanta, Vadnai, Csiki – Tischler (Balajti, 63.). Szakmai igazgató: Garami József

Sárga lap: Kovács (25.), illetve Zsidai (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik