Nagyvilág

Netanjahu egységkormány megalakítását javasolta riválisának

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke „széles egységkormány” megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének.

Netanjahu szerint a szavazók azt várják tőlük, hogy felelősen viselkedjenek és együttműködjenek. A keddi előrehozott parlamenti választások nyomán kialakult patthelyzetre utalva hozzátette, ellenzi, hogy harmadszor is választásokat tartsanak az idén. „Még ma széles egységkormányt kell alakítanunk” – üzente riválisának. Ganz egyik legfőbb ígérete ugyanakkor az volt, hogy nem lép be olyan kormányba, amelyet Netanjahu vezet.

A választásokon sem a jobb-, sem a baloldal nem szerzett többséget, és nem tud egyedül kormányt alakítani. A szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága szerint a Kék-fehér pártnak 33, a Likudnak pedig 31 képviselője lesz a 120 fős kneszetben, és egyik tömbnek sincs többsége.

Reuven Rivlin államfő üdvözölte Netanjahu felhívását a nemzeti egységkormány megalakítására, de Ganz pártja elutasítóan reagált. „A Kék-fehér a legnagyobb párt, Beni Ganznak kell széles egységkormányt alakítania és az élére állnia” – szerepelt a Beni Ganz pártelnöki hivatalából elküldött hivatalos válaszban.

Netanjahu Ganzhoz intézett felhívásával egy időben az összes jobboldali frakció aláírt egy megállapodást, amelyben kijelentették, hogy csakis Netanjahu vezette kormányba lépnek be, és csakis együtt tárgyalnak és lépnek be egy jövendő koalíciós kabinetbe. Ezzel a lépéssel a miniszterelnök megpróbálja megakadályozni, hogy Ganz sikerrel járhasson, amennyiben Reuven Rivlin őt kéri fel kormányalakításra.

A keddi voksolás eredményeként a mérleg nyelve az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk párt lett, amely bejelentette, hogy csakis a két nagy pártot tömörítő világi egységkormányt támogat, amelyet nem „zsarolhatnak” az ultraortodox vallásos pártok.

Ganz a választási programjában szintén egységkormány felállítását ígérte, de egy Netanjahu nélküli Likuddal, és az ultraortodox vallásos pártok nélkül. Netanjahu szűk, csak jobboldali és vallásos pártokból álló koalíciót ígért választóinak a kampány idején.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön azt írta, felhívásával Netanjahu nyomást akar gyakorolni Ganzra, és rá akarja hárítani a felelősséget az új kormány megalakításának esetleges kudarca és egy újabb, harmadik választás kiírása miatt.

Az izraeli törvények szerint a hivatalos és végleges választási eredmények bejelentése után a pártok frakcióinak képviselői egyenként javaslatot tesznek az új miniszterelnök személyére az államfőnél, ő pedig majd azt bízza meg kormányalakítással, akinek a legnagyobb esélye van a stabil kabinet létrehozására.

Erre a jelöltnek 28 nap áll majd rendelkezésére, de a határidő tizennégy nappal meghosszabbítható. Rivlin a szeptemberi választások előtt kijelentette, hogy ezúttal nem fogja automatikusan meghosszabbítani a kabinet megalakítására rendelkezésre álló időt.

Legutóbb április 9-én rendeztek parlamenti választásokat Izraelben, amely után az államfő Benjámin Netanjahut kérte fel kormányalakításra. Ő azonban a hosszabbítás után sem járt sikerrel, ezért kezdeményezte a kneszet feloszlatását és új választások kiírását.

Kiemelt kép: Benjámin Netanjahu (b) és Beni Ganz, Europress/GIL COHEN-MAGEN/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik