Anne Mette Hansen 2023 nyaráig meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál, írja a dán Tv2.
A magyar bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő tavaly december végén módosította a dán átlövő szerződését, így kettő plusz egy év helyett három évig, azaz 2020 nyaráig maradt volna biztosan. „A bizalom jeleként kezdeményeztük, hogy vegyük ki az opciót a szerződésből, és ő is pozitívan állt megkeresésünk elé” – nyilatkozta akkor Bartha Csaba klubelnök.
A Tv2.dk szerint a mostani szerződéshosszabbítással 2023-ig kötelezte el magát a játékos, aki tavaly 56 gólt szerzett a BL-ben, a dán válogatottban pedig 85 mérkőzés után 224 találatnál jár.
Nagyon sok olyan játékos van, aki kiválóan teljesített ebben az évben, ezért egyáltalán nem számítottam erre
– idézte a portál Anne Mette Hansent.
Kiemelt fotó: Kisbenedek Attila / AFP