Kultúra

A Bosszúállók színésze helyre tette Boris Johnsont Hulk-ügyben

Érdekes műfaji utat jár be a brexit, ami eredendően drámának indult, majd átment szappanoperába, elmélyítette a Monty Python-féle abszurd szatírát, most azonban újabb popkulturális zsánert talált meg magának: a szuperhősfilmeket. A bármi áron való kilépésért küzdő miniszterelnök, Boris Johnson, ugyanis a hihetetlen Hulkot hívta segítségül metaforaként, hogy jelezze elszántságát a brexit mellett. Egy interjúban hozzá hasonlította önmagát és az Egyesült Királyságot, figyelmeztetve az EU-t, hogy minél inkább feldühítik, annál erősebbé válik.

Hulk mindig kiszabadult, mindegy milyen szorosan kötözték le – és pont ez a helyzet ezzel az országgal is. Október 31-én kitörünk és végigvisszük a dolgot

– mondta Johnson a Daily Mailnek. A hasonlatra persze az internet népe hihetetlen mémáradattal válaszolt, nagy élvezettel pingálva zöldre Johnson fejét, de megszólalt a kérdésben Mark Ruffalo is, aki eléggé illetékes, hiszen 2012 óta alakítja Hulkot (és persze Bruce Bannert) a Marvel-filmekben.

Boris Johnson elfelejti, hogy Hulk az egész közösség javáért küzd. A dühös és erős ugyanis lehet ostoba és destruktív is. Hulk akkor működik a legjobban, amikor egy csapattal össznangban dolgozik, egyedül viszont katasztrófát okoz. Ráadásul mindig ott van mellette Dr. Banner a tudomány és az értelem hangjaként…

– írta a Twitteren a színész.

Persze Johnson hasonlatán nincs mit csodálkozni, mi már két éve is amelett érveltünk, hogy van összefüggés a bonyolult problémákra egyszerű és látványos megoldásokat ígérő populisták áttörése és a szuperhősfilmek között:

Orbánt és Trumpot is a szuperhősök hozták a nyakunkra
A Marvel-univerzum legkiválóbbjai most már tényleg leállhatnának kicsit, de nyilván nem fognak.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik