Gazdaság

579 milliós profitot termelt fél év alatt Mészáros jobbkezének cége

A 4iG Nyrt. 2019 első félévében 14,5 milliárdos IFRS szerint konszolidált árbevételt ért el kimagasló, 1 milliárd forint fölötti EBITDA és 579 millió forintos adózott eredmény mellett – közölte csütörtökön a cég. Ezzel a fennállásának legeredményesebb félévét zárta.

A cégben idén júniusban lett 40,2 százalékos részesedéssel főrészvényes Jászai Gellért, aki Mészáros Lőrinc jobbkeze. Jászai korábban az oligarcha a két fontos érdekeltségének, az azóta már egybeolvadt Konzumnak és az Opusnak az igazgatóságának tagja és komoly szerepet játszott Mészáros Lőrinc balatoni terjeszkedésében. A Hunguest Hotels, illetve a Balatontourist felvásárlásával a legnagyobb balatoni szállásadó és országosan is a legnagyobb idegenforgalmi potentát lett a felcsúti milliárdossal közösen.

Azt írták, a menedzsment 2019 második félévben a vállalat teljesítményének további növekedését várja, így az előkészítés és a teljesítés alatt álló megbízásoknak köszönhetően a társaság eredményessége az év végére minden korábbi várakozást meghaladhat.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik