Belföld

TGM: a Gulyás-féle Orbán–Tarlós-paktum jogsértő

A filozófus szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek le kellene mondania.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter minap az InfoRádióban azt mondta, Orbán Viktor egy éve kifejezetten Tarlós Istvánnal kötött alkut. Gulyás Gergely szerint a 15 pontos megállapodás nem közjogi, az csak a két politikus között érvényes. Karácsony Gergely megválasztása után a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának sem lenne értelme, hiszen annak feltétele, hogy a fővárosi vezetés partnernek tekintse a kormányt.

Tamás Gáspár Miklós a hvg.hu-nak ezt követően megírta, hogy olyan egy jogállamban nincs, amiről Gulyás miniszter beszélt, ha mégis, akkor az zsarolás, jogsértés, egyszerűen azért, mert a miniszterelnök nem magánember.

A filozófus a Klubrádióban nyílt törvénysértésnek nevezte azt, ami Gulyás Gergely miniszter szavaiból következik. Mint mondta: a végrehajtó hatalom első embere nem adhat baráti árengedményt kedvenc ügyfelének, Tarlós Istvánnak, aki maga is köztisztviselő. Az adófizetői pénzek kezelését a jog szabályozza, a kormányfőnek nincs joga olyan alkut kötni, ami csak adott személyre érvényes, arra már nem, aki politikailag, ideológiailag nem kedvére való.

Gulyásnak le kellene mondania

Ha a kormányfő mégis így diszkriminál, az Tamás Gáspár Miklós szerint már visszaélés a hatalommal, amit tilt az Alaptörvény. A Tarlós személyéhez kötött szerződés miatt sérülne a közpénzek szabályos felhasználása, megvalósulna a választás rendjének megzavarása. Mindkettő bűncselekmény, amit a jogász Gulyás miniszternek tudnia kell, ezért részéről nyíltan beismerni, hogy nem az alkotmányosság irányítja a politikát, ez hallatlan.

A politikában a szavak is tettek; amit elkövetett Gulyás Gergely az önmagában is aggályos, mert felveti, hogy nem törvénytelen-e ilyen privát megállapodás alapján most elkölteni a közpénzt. Egy jogállamban ilyenkor a miniszter elismeri tévedését, lemond, a miniszterelnök elhatárolódik a kormánytag nyilatkozatától.

Ez még az orbáni államban is példátlan,

és megismétlődik, ha valaki nem tér észhez, de erre esély sincs. TGM szerint az állam sem várhat törvénytiszteletet polgáraitól, ha vezetői „nyílt törvénysértéseket követnek el”, nem tartják be a maguk által hozott törvényeket. Ez

forradalmi helyzet, megszűnt a társadalmi szerződés, és a kormányt el lehet kergetni.

Orbán megállapodott Tarlóssal
Aláírták a kormány és a főváros 15 pontos egyezségét. 

Kiemelt kép: Gulyás Gergely, a XII. kerület fideszes országgyűlési képviselõje beszédet mond a Városmajori Jézus Szíve-templom II. világháborúban megsemmisült, most rekonstruált Szent Erzsébet-ablakának megáldásán a XII. kerületi Csaba utcában szeptember 9-én. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik