Közélet

Idén már 46 BKK-automatát rongáltak meg

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több mint 360 jegy- és bérletértékesítő automatájából negyvenhatot rongáltak meg idén január elseje és július 31-e között – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a társaság kommunikációs osztálya.

A legjellemzőbb sérülések a kijelzőtörés, a bankkártyaterminál, illetve a kameraplexi rongálásai voltak, és összességében 13,7 millió forint kár keletkezett.

Idén hat alkalommal olyan súlyos rongálás is történt, amely miatt az automatákat le kellett szerelni és el kellett szállítani, mert a helyszíni javításukra nem volt mód.

2017 decemberében a BKK megállapodást kötött a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal, s ez alapján az igazgatóság 17 kamerával megfigyelt aluljáróban 64 jegykiadó automata távoli felügyeletét látja el, visszaélés esetén pedig azonnali helyszíni járőri intézkedést kezdeményeznek.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik