Élet-Stílus

Tízmilliókat kapott, mert egy elrontott körülmetélés után „eltűnt a pénisze”, és azóta nem tud szexelni

Túl sok bőrt vágtak le a brit férfi nemi szervéről a kórházban, és utána nem csak a szex tűnt el az életből, de a vizelés is megalázó procedúra lett számára.

Egy brit férfi 125 ezer fontos, azaz átszámítva nagyjából 46 millió forintos kártérítést kapott, miután egy félresikerült kórházi körülmetélés után „megfosztották férfiasságától” – írta a The Mail című brit lap. A meg nem nevezett férfi 54 éves volt, amikor elvégezték rajta a beavatkozás, amivel egy vizelési problémát akartak megoldani.

A férfinek először azt mondták, nem teljes körülmetélést fognak rajta végrehajtani, hanem elég lesz csak egy kis vágás a fitymán, és azzal meg is oldják a problémáját. Amikor azonban 2012 októberében begurították a Furness General kórház műtőjébe, orvosa, Kavinder Madhra közölte vele, hogy mégis körül fogják metélni.

Azonban a műtét közben túl sok előbőrt vágtak le, és emiatt „eltűnt” a férfi pénisze.

A műtét után elkaptam egy fertőzést, és miután a gyulladás lelohadt, gyakorlatilag pénisz nélkül maradtam, mert az eltűnt a testemben

idézte a lap a férfit.

Elmondása szerint a beavatkozás előtt jókat szeretkezett a feleségével, de erre többet nem volt képes, és ez majdnem a házasságába került. De nem csak ez az egy gond akadt.

A férfi vizelni sem tud többet rendesen, mert képtelen irányítani a kiáramló folyadékot, és az „mindenfelé megy”. Emiatt kénytelen egy vödröt vinni magával a vécére, és azt szinte a testére szorítva vizelni.

Zsinagóga, Pittsburgh (zsinagóga, usa, )
Véletlenül levágta egy újszülött péniszét a rabbi
A család beperelte a férfit, aki továbbra is vállal körülmetéléseket.

Ezért nem is szokott eljárni éttermekbe se, félve a pillanattól, hogy rájön a pisilhetnék. Elmondása szerint szakértők csak annyit tudtak tanácsolni neki, hogy kezdjen el felnőtt pelenkát hordani, de a férfi kijelentette, hogy nem hajlandó „ennyire megalázni” saját magát.

A férfi pert indított a kórház ellen, kártérítést követelve az elrontott operáció miatt, ami olyan súlyos lelki problémákat okozott, hogy már az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. A kórház elismerte, hogy túl sok előbőrt vágtak le a férfi péniszéről, valamint azt is, hogy a beteget nem tájékoztatták megfelelően az esetleges veszélyekről, köztük arról, ami végül meg is történt vele.

A kórház közölte azt is, hogy az eset óta sokat dolgoztak azon, hogy javítsák az urológiai osztály minőségét, az operációt végző orvos – aki ellen több panasz is érkezett – pedig már nem dolgozik náluk.

Tévedésből metéltek körül egy férfit egy brit kórházban
A kórház elnézést kért a hibáért.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik