Élet-Stílus

37 ezer forint helyett több mint 11 millió forintot kell fizetnie a gyorshajtás miatt

Az igazságért indított pert, pórul járt.

A 71 éves Richard Keedwell még 2016 novemberében, Worchesterben kocsikázott, amikor 35 mérföld/órás (56km/órás) sebességet mértek nála egy 30 mérföld/órás (48 km/órás) sebességkorlátozású úton. Szerinte hibásan, ezért perelt – számolt be róla a BBC.

Az ügy azonban nagyon elhúzódott, csaknem három évbe telt, míg pontot tettek a végére, a férfinek ráadásul a fiainak szánt örökség pénzét sikerült rá elköltenie.

21 ezer fontot (7,8 millió forintot) az ügyvédekre, 7 ezer fontot (2,6 millió forintot) a bírósági költségekre és még emellé jöttek az utazási költségek. Vagyis összesen 30 ezer fontot, azaz 11,1 millió forintot költött el a 100 fontos, 37 ezer forintos gyorshajtási büntetésre.

A nyugalmazott mérnököt nagyon elkeseríti ez az összeg, mert nem tartja igazságosnak a döntést, egy felkért szakértő is azt nyilatkozta, hogy egy másik sávban elhaladó kocsi lehetett a ludas, vagy egyszerűen a traffipax volt elromolva.

Ahogy azt is gondolta Keedwell, ez egy gyors ügy lesz, erre csaknem három évre elhúzódott. Erre a koronaügyészség azt reagálta a lapnak, hogy a „kérdések sokfélesége” miatt volt ennyi időre szükség.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik