Belföld

Komoly kihívót kapott Farkas Flórián

A Firosz elnöke a Fidesszel szimpatizál, de a Lungo Dromtól iszonyodik és megtörné a hegemóniáját.

A Népszava szerint már több mint 170 ezren regisztrálták magukat a roma névjegyzékben: hogy részt vehessenek a nemzetiségi választáson. A kisebbségi voksolás eredménye alapján alakul ki az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) összetétele. A lap szerint állítólag Farkas Flórián ismét pályázna az elnökségre, amihez azonban módosítani kellene az összeférhetetlenségi szabályokat.

A Népszava szerint igen sok kihívója lehet a Lungo Dromnak, de  meglepetést a Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz) okozhat, amely a Nemzeti Választási Iroda kedd délutáni adatai szerint 726 jelöltet állított, míg a Lungo Drom 843-at. Farkas László elnök, Tiszabura volt polgármestere a lapnak megerősítette, a Fidesszel szimpatizál, a Lungo Drommal nem, arra a viszony helyett az „iszony” kifejezést használná. A Firosz másfél éve elhatározta, hogy

szeretné megtörni a Lungo Drom hegemóniáját.

Hozzá is eljutottak a pletykák, hogy előretörésük mögött komoly anyagi források állnak, de a Firosz vezetője ezt cáfolta, néhány vállalkozó ugyan segíti őket, de „saját spórolt pénzeiket” teszik a kampányba, a kormányzattól pedig nem kapnak támogatást.

orbán viktor cigányönkormányzat (orbán viktor, balog zoltán, pintér sándor, farkas flórián, )
Orbán: Amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig bízunk benne
Megírtuk, megújította választási együttműködési megállapodását a Fidesz és a Lungo Drom. Mindezt úgy, hogy az utóbbi bő fél évben több botrányos eset

Kiemelt kép: Firosz/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik