Kultúra

Magyarországra jön az egykori James Bond

A szeptember 13. és 21. között megrendezett, 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vendége lesz George Lazenby, az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában James Bondja. A színész egyetlen egyszer játszotta csak el a titkos ügynököt, a Peter Hunt által rendezett film premierje előtt közölte, hiába kapott összesen hét filmre szerződést, nem játssza el többet Bondot.

A filmet ötvenedik évfordulója alkalmából vetítik le Miskolcon, melynek záróünnepségén a 80. születésnapját most ünneplő Lazenby életműdíjat kap.

James Bond szerepét maga mögött hagyva George Lazenby inkább az európai filmművészetet választotta. 1971-ben leforgatta Cy Endfield rendezővel az Universal Soldier című művet, melyet a színész egyben forgatókönyvíróként is jegyez. Ezt követte az 1972-ben bemutatott, Aldo Lado által rendezett Ki látta őt meghalni? című giallo.

Egy évvel később Hong Kong-ban, Bruce Lee és Raymond Chow producer invitálására leszerződött három filmre a híres Golden Harvest stúdióval, Lee-vel tervezett közös filmjük azonban a harcművész-színész váratlan halála miatt nem valósulhatott meg. Három filmet így is lefogatott a stúdióval, ezek közül a legsikeresebb a The Man From Hong Kong volt 1975-ben. Miután Ausztráliában is dolgozott, a hetvenes évek végén Hollywoodba költözött, ahol olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Peter Bogdanovich és John Landis.

További információk a fesztiválról: https://www.cinefest.hu/

Kiemelt kép: EON PRODUCTIONS / COLLECTION CHRISTOPHEL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik