Belföld

Több mint tíz halálra éheztetett oszló agár tetemével élt együtt egy nő Hernádnémetiben

Állatkínzás miatt emelt vádat emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 40 éves hernádnémeti nő ellen.

Az asszony 2015 őszétől 2017 októberéig kennelekben elzárva tartott 12 db agár fajtájú kutyát a háza udvarán. Nem etette és itatta az állatokat, így a rendőrök a kennelekben és az udvaron szétszórva találtak meg tíz oszlásnak induló kutya tetemét.

A kutyák egy része már hónapokkal, míg más részük 1-2 héttel korábban pusztult el, de a nő nem gondoskodott az elföldelésükről sem. Sőt, a még élő két állatot is a tetemek mellett hagyta. Valamennyi állati tetem kórosan lesoványodott kutyáé volt. A kennelekben a belső és külső oldalon is kaparási nyomok voltak, mert az állatok megpróbáltak kiszabadulni.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a brutális állatkínzóra.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után jelezték számunkra, hogy a fajtamentésben részt vevők még ennél is több állati tetemet találtak az udvaron, de lesoványodott agarakat találtak az állatkínzó szüleinek a házában is.

Tegnap éjjel telefonhívást kaptam a szurkolóktól, amiben kérték, hogy nézzek rá a képekre, amiket küldenek….

Közzétette: Agár Fajtamentés – 2017. október 13., péntek

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik