Nagyvilág

Halálba segített egy demens beteget, most bíróság elé áll

Bíróság előtt kell felelnie egy orvosnak Hollandiában, amiért a halálba segített egy előrehaladott demenciával küzdő 74 éves asszonyt, és nem tudott róla meggyőződni, hogy a páciens nem gondolta-e meg magát, írja a Guardian.

Ez az első eset az országban, hogy egy orvost azért fognak perbe, mert a halálba segített egy beteget.

A vádlott orvos előbb nyugtatót kevert a nő kávéjába, majd beadta neki a halálos injekciót, miközben a beteg ellenkezett és a családja fogta le. Bár a nő korábban aláírta az eutanázia jóváhagyásáról szóló papírt, az ügyészség szerint vegyes érzelmei voltak a halálát illetően.

Hollandiában 2002 óta legális az eutanázia azoknak, akik elviselhetetlen fájdalomtól szenvednek és nincs esély a gyógyulásukra. A betegeknek önkéntesen kell dönteniük a halálukról, és legalább két orvosnak jóvá kell hagyni a kérelmüket.

Azonban egyre több kérdés merül fel afelől, hogy egy demenciában szenvedő beteg dönthet-e a haláláról, és ez a törvényben sincs tisztán megfogalmazva.

2018-ban egy Alzheimer-kóros betegnek megtagadta orvosa az eutanáziát, mert érzése szerint

lehetetlen, hogy elviselhetetlen fájdalomtól szenvedjen, mert már nem is érez fájdalmat.

Az előrehaladott demenciában szenvedő betegek egyébként viszonylag ritkán kérik, hogy segítsék őket a halálba Hollandiában. Tavaly mindössze két ilyen eset volt, míg a demencia kezdeti fázisában 144-en kérték az eljárást, a rákos betegek közül pedig több mint négyezren.

Szakértők szerint mérföldkő lehet a mostani per, hiszen az emberek egyre tovább élnek, így több lesz az Alzheimer-kóros beteg is.

A hágai bíróság várhatóan szeptember 9-én hoz ítéletet az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik