Február 28-tól, a hosszú téli szünet után folytatódnak a magyar bajnokság küzdelmei. Péntek este két kiesőjelölt csapott össze, kvázi a tavaszi szezon nyitásaként, de ez így nem állja meg a helyét, hiszen a tavasz papíron már tavaly elkezdődött: a 16. és 17. fordulót decemberben letudták a csapatok.
A Puskás Akadémia és a Paks összecsapása egyoldalú küzdelmet hozott, bár a két együttes között nincs túl sok tudásbeli különbség: az első félidőben szinte csak a hazaiaknak volt komoly lehetőségük, köszönhetően Lencse és Szakály játékának, gól azonban nem született.
Fotó: MTI
A második etapban sem változott a kép, továbbra is nagy erőkkel rohamozott a PAFC, míg a Paks rendületlenül védekezett. A 80. percben aztán megtört a jég, Tóth Balázs remek labdát kapott, majd a jobb alsóba bombázott (1-0).
A hajrában a vendégeknek nem volt sanszuk az egalizálásra, így végül begyűjtötte a három pontot a Puskás Akadémia, így pedig előreléptek a 12. helyre. A meccs záróakkordjaként a játékvezető a beállítása után három perccel kiállította Borit, vagyis emberhátrányban fejezték be a találkozót a vendégek.